Sajtótájékoztatón jelentette be Szoboszlai Dominik, hogy idén nyáron nem vált klubot, és marad a Salzburgban - írja a Nemzeti Sport.
A 19 éves középpályás óriási formában játszott tavasszal, nagyon sok klubbal hírbe hozták, így az AC Milannal is, de miután mégsem szerződött oda Ralf Rangnick, Szoboszlai sem igazolt a csapathoz. A többi lehetőséget pedig most rövidre zárta.
„Beszéltem a családommal és a menedzseremmel, és úgy döntöttem, hogy maradok Salzburgban. Nagyon sokat adott nekem a klub, szeretném az új szezonban is itt folytatni, és újra átélni a csapattal a Bajnokok Ligája-kalandot” – mondta Szoboszlai.
Szoboszlai a Salzburggal a Bajnokok Ligájában főtáblás a BL-rájátszásában lesz érdekelt. A magyar játékos jelenleg sérüléssel bajlódik, az első felkészülési meccset kihagyta, a másodikon, a Liverpool elleni mai meccsen a 30. percben lecserélték.