Olyan góllal jutott be a Rijeka az Európa-liga csoportkörébe, amit a térdüket csapkodva nézhetnek meg újra és újra a hazaúton Koppenhágából.
A felhőtlen szórakozás úgy indult, hogy Nelsson a labda helyett egy lendületes érkezéssel az ellenfél derekába és kicsit a saját csapattársába szállt bele. Az így megkímélt játékszer a horvátoknál kötött ki, amivel Andrijasevic megindult a kapu felé. Nelsson igyekezett menteni a menthetőt, majdnem utol is érte az ellenfelet, amikor a horvát helyett őt repítette az égbe Sigurdsson. Ezután már csak egyetlen apró segítség kellett a gólhoz, a kapufáról kipattanó labdát kellett a hálóba juttatni. Miután Ankersent nem rúgta fel saját csapattársa, oda tudott érni a kapu elé, és teljesítette a küldetést. Az pedig, hogy a végén bele is akad a hálóba, már csak olyan hab az öngólon, mint a filmek végén a feliratok között elrejtett vicc.
Igen, természetesen így az igazi: