Lecserélték a Somogyvár megye 2-es focistáját, bedühödött és egy palackkal kidobta az ellenfél klubvezetőjének szemét, aki meg is vakult

magyar foci

Rettenetes eseménysor zajlott le a Somogyvár és a listavezető Kaposmérő megye kettes bajnoki focimeccsének második félidejében vasárnap. Az eleve ideges hangulatú meccsen, amin négy kiállítás is volt, a második félidőben lecserélték a hazaiak egyik játékosát, aki levonulás közben rövid szóváltásba keveredetett a vendégcsapat egyik elnökségi tagjával, aki a somogyvári barátai miatt a hazai szurkolók között nézte a meccset. Csete Károly, a Kaposmérő elnöke szerint a játékos a szóváltás után már leült a kispadra, amikor újra elöntötte az indulat, felpattant, és egy ásványvizes pet-palackkal megdobta a kollégáját. A palack akkora erővel csapódott be - valószínűleg kupakkal előre - hogy szó szerint kiverte a férfi bal szemét, amit a gyorsan elvégzett műtéttel sem sikerült megmenteni.

“Nagyon rossz állapotban van, komoly fájdalmak gyötrik. (...) Úgy értesültem, a civil munkahelyére visszavárják, annak ellenére, hogy elveszítette az egyik szemét.”

nyilatkozta a sérültről Csete Károly.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság súlyos testi sértés ügyében nyomoz ismeretlen tettes ellen, az MLSZ a büntetésről a nyomozás lezárása után dönt majd, de a tettes játékengedélyét már most bevonták.

(via Blikk)