A pénteki Magyar Közölönyben jelent meg az a kormányhatározat, amelyikkel a kormány további 800 millió forintot biztosít arra, hogy a Hajdúnánásra tervezett MotoGP-pálya megvalósításához szükséges ingatlanok megszerzésére és annak beruházásra alkalmas területté nyilvánítására.
A kormány nyáron jelenette be, hogy 64 milliárd forintból építenek versenypályát, ami nemzetközi összehasonlításban is kiugróan magas költségnek számít, és azt sem tudni, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztériumot készített-e költség-haszon vizsgálatot vagy megvalósíthatósági tanulmányt a hajdúnánási pályával kapcsolatban. A tervek szerint 2023-ban már Moto GP világbajnoki futamot rendeznének ott.
Azt még nem tudni, ezen felül mennyibe kerül a nyolcéves szerződés a gyorsaságimotoros-vébé jogtulajdonosával. A Forma 1 ma már csak évi 13 milliárdos állami támogatással tud működni.
65 milliárd forintnyi álom.