Az iszlám politikai célú használata, hogy a francia termékek elleni bojkottot hirdetnek a muszlim országokban - állítja közös nyilatkozatában három jelentős muszlim szervezet vezetése. Szerintük a mostani olyan pillanat, amikor Franciaországgal kell szolidárisnak lenni, miután alaptalan támadások érték.
A párizsi, a lyoni és a reunion-i nagymecsetek vezetői minden, az iszlám vallás nevében elkövetett erőszakos cselekményt elítélnek, és egyértelműen elutasították Mahathir Mohamad malájziai miniszterelnök felhívását franciák millióinak meggyilkolására.
Hétfőn Bangladesben, Infonéziában, Törökországban, Szíriában és Maliban rengetegen tiltakoztak, miután Emmanuel Macron francia elnök a szólásszabadság keretében védelmébe vette a Mohammed prófétát ábrázoló karikatúrák közlését. Samuel Patyt, egy Párizs mellett tanárt épp azért gyilkolták meg október közepén, mert ugyanezt tette.
Macron egy arab csatornának nyilatkozva elismerte, hogy a karikatúrák egyesek számára bántóak lehetnek, de visszautasította azokat az állításokat, hogy a francia állam kezdeményezésére készültek volna.
Majdnem 6 évvel a Charlie Hebdo-mészárlás után újra rajzok miatt gyilkolnak iszlamisták Franciaországban. Közben Erdogan és közel-keleti diktátorok szítják a gyűlöletet Macron ellen, aki az országában megreformálná az iszlám gyakorlatát.
Samuel Patyt egy 18 éves, csecsen származású férfi ölte meg Párizs közelében, miután az óráján Mohamed-karikatúrákat bemutatva beszélt a szólásszabadságról.