Egy éven át zsarolta a prostituált meg a strici az idős, de szexuálisan annál aktívabb asztalost

bűnügy

Majd egy éven át zsarolt egy 24 éves prostituált és 20 éves futtatója egy 70 éves gyöngyösi asztalosmestert, akiből változatos módszerekkel 580 ezer forintot szedtek ki.

A sztori azzal indult, hogy a fiatal nő a mester műhelye mellett strichelt. Megismerkedtek, majd pénzért többször is szexeltek a fafeldolgozó gépezetek között. A szexipari duó, mármint a nő és a futtatója, 2018. februárjában kitalálták, hogy még több pénzt hoznak ki a buliból, ezért beadták az asztalosnak, hogy a kupakolásaikat titokban videóra vették, a felvételeket pedig át fogják adni a feleségének, ha nem fizet 70 ezer forintot.

Fizetett.

Cserébe kapott egy memóriakártyát, amit meg se nézett, úgy semmisített meg.

Hogy, hogy nem, a zsarolásnak ezzel nem lett vége, sőt. A páros a következő körben azt hazudta az idős férfinak, hogy a lány, akit kiskorúnak mondtak, teherbe esett tőle, ezért abortuszra lesz szükség, ami 200 ezer forintba kerül.

Fizetett.

De ez sem volt elég. A pár innentől már közvetlen erőszakkal - a műhelye felgyújtásával, az ő lividálásával - fenyegette, így további összegeket adott át nekik. A strici még úgy is szedett ki belőle pénzt, hogy ellopta a munkájához nélkülözhetetlen elektromos csavarhúzóját, amit csak “megtalálói díj” fejében volt hajlandó visszaadni neki. Ezt ráadásul kétszer is eljátszotta.

Mint említettük, a zsarolássorozattal összesen 580 ezer forinttal kopasztották meg az áldozatot.

A Gyöngyösi Járási Ügyészség az élettársak ellen társtettesként, folytatólagosan, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette miatt emelt vádat, a férfi ellen ezen felül üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt is. Ha most még tagadó páros tagjai - a nő többszörösen büntetett, a férfi éppen nevelőintézetben van - végül beismernék a tetteiket, az ügyészek négy, illetve négy és fél év börtönt kértek rájuk.