Csányi Sándor elnök bejelentette, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség félbeszakítja az amatőr bajnokságait – írja az MTI.
Csányi az M4 Sportnak azt mondta, a férfi NB I és NB II meg a női NB I folytatódik, a férfi NB III-at és a megyei bajnokságokat, illetve a női NB II-t, valamint az utánpótlás-sorozatokat viszont félbeszakítják.
Orbán Viktor délelőtt közölte, hogy a koronavírus-járvány miatti óvintézkedések részeként szerdán 0 órától tilos lesz az amatőr csapatsport, ha az Országgyűlés megadja a kormánynak a rendkívüli felhatalmazást.
Az NB I és NB II több csapata is érintett a koronavírus-járványban: az Újpest 25-ös keretéből 23-an koronások, így nem álltak ki a Diósgyőr elleni pénteki bajnokira, az NB II-es Békéscsaba csapatában pedig 28 fertőzött van, nem tudtak kiállni a Debrecen ellen.
30 napra vezetik be a korlátozó intézkedéseket.
A kerettagok pótlására felhozott U19-esek közül is többen megfertőződtek.
A DVSC nem ment bele a halasztásba, így az MLSZ 3-0-ás győzelmet hirdetett a javukra.