Az amerikai Igazságügyi Minisztérium pert indított az állatokkal való kegyetlen bánásmód miatt Jeff Lowe ellen, aki a tirgiskirály, Joe Exotic állatkertjét vette át, miután Joe-t bérgyilkosság és állatkínzás miatt elítélték.
A zavarbaejtő Netflix sorozatból, a Tigriskirályból lehet ismerős a Jeff Lowe neve, aki Joe Exotic, a furcsa állatvédő társtulajdonosaként tűnik fel a sorozatban. Joe Exoticot, aki magánállatkertet hozott létre, ahol körülbelül 230 nagymacskát produkcióztatott, börtönbe csukták, amiért kínozta az állatokat, és megpróbálta megöletni nagy riválisát, Carole Baskint. Miután Joe-t elítélték a magánállatkertet Jeff Lowe vette át 2016-ban, de idén júliusban a bíróság felszólította Jeffet, hogy az állatkertet adja át a nagy riválisnak Baskinnek.
Úgy látszik Joe börtönbe kerülése után sem kerültek jó kezekbe az állatok, ugyanis az Igazságügyi Minisztérium polgári pert indított Lowe és felesége, Lauren ellen, a tigrisek és oroszlánok „visszatérő embertelen bánásmódja és helytelen kezelése” miatt. A feljelentés szövege szerint „védett állatokat illegálisan vittek el, tartottak birtokukban és szállítottak”, valamint „az állatok egészségét komoly veszélybe sodorták”.
Az ügyész szerint a házaspár nem biztosította az állatoknak elegendő és megfelelő ételt, sem az orvosi szükségleteiket, az ellátás hiánya pedig bizonyos állatok esetében halálhoz vezetett. A nyomozók állítólag hűtőkben rothadó nagymacska tetemeket is találtak.
Lowe szerint a minisztérium meghajolt a PETA állatvédő szervezet nyomása alatt, ezért fogták perbe, és szerinte a parkja „a világ minden eszement és állatvédő célpontjává” vált. (BBC)
Az oklahomai tigriskirálynak nem tetszett, hogy Carole Baskin be akarta záratni az állatkertet, ahol rossz körülmények között tartotta az állatait. Akár húsz évet is kaphat.
Az amerikai, Tiger King néven is futó Joe Exotic azért került börtönbe, mert meg akarta öletni a nagymacska-rezervátumot vezető, hozzá hasonlóan furcsa nőt. Most Baskiné lesz mindene. Hey all you cool cats and kittens!