Ki rántja félre a kormányt, amikor a magyarokkal és a lengyelekkel szembejön Európa?

reggel 4

Isten halott - idézi Nietzschét a francia sportlap. Csodálatosan fordulatos pályafutása végén Diego Maradonát gyászolja a fél világ.

Ez a Reggel 4, a 444 napindító hírlevele.

Az értelmetlen egybeesések kedvelőinek: ugyanezen a napon, november 25-én hunyt el George Best, a Manchester United játékosa, Maradona egyik gyerekkori hőse, ahogy egyik másik idolja, Fidel Castro is. (via)

SZÁJUKRA VESZNEK A NÉPEK

Múlt hét óta az az egyik legfontosabb kérdés Európában, hogy Orbán és Morawiecki miniszterelnökök megvétózzák-e az uniós költségvetést és vele a gazdaság helyreállítására szánt csomagot, hogy ezzel elkerüljék a jogállamisági mechanizmust, ami az EU-s támogatások ellenőrzésének lehetőségével a NER lényegét fenyegeti.

Csütörtök reggeli vezető anyagunk több olyan forgatókönyvet ír le, amely áttörést jelenthetne a magyarok és a lengyelek, illetve a másik oldalról a tárgyalásokat vezető német kormány számára. Sokan találgatják most, hogyan lehetne időhúzással, nyilatkozatokkal, más területet érintő politikai alkukkal feloldani a patthelyzetet. De eddig félnek sincs könnyű dolga, mert a kommunikációban nagyon eldurvult a helyzet.

PINTÉR FŐORVOS ÚR RENDEL

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher/MTI/MTVA

Rényi Pál Dániel május közepén írta meg, hogy Orbán Viktor nem bízik Kásler Miklósban, és ezért a hatáskörei egy részét Pintér Sándornak adja át. Nem túl megnyugtató, hogy ha egy egészségügyi veszélyhelyzet közepén a területért felelős minisztert a saját főnöke is alkalmatlannak tartja, és a helyébe az egészségügyben széleskörűen tájékozatlan belügyminiszter lép. Maga Kásler annak idején igyekezett cáfolni az értesülést, de azóta is sorra jönnek az ezt erősítő információk.

Mert nem elég, hogy a belügy kórházparancsnokai felügyelik a kórházakat, hogy a belügy rendeli meg az egészségügy átalakításáról szóló tanulmányt, hogy az orvosszakmai szervezetek a belügyminiszterrel egyeztetnek – mától Pintér Sándor alá tartozik minden kórház. Ugyanis egy friss rendelet szerint a kórházfenntartó csúcsszervezetet az Operatív Törzs vezetője vezeti, aki megint csak nem az orvosminiszter, hanem Pintér doktor.

Ezek után senkit nem érhet meglepetésként, hogy amikor a meddő ellenzéki próbálkozások után a kormányoldal végre engedi meghallgatni Müller Cecíliát, akkor az a honvédelmi és rendészeti bizottságban történik.

ADATOK, ÉLETEK

A 444 újságíróiból és fejlesztőiből összeállt csapat a napokban tett közzé egy külön koronás adatelemző oldalt. Az itt kirajzolódó tendenciák hónapokon át meghatározzák az életünket, és a magyar kormányzati szervek szégyene, hogy az ehhez szükséges adatokat egy-két kollégánk és néhány más megszállott fáradhatatlan gyűjtögetéséből kellett összeszedni. A központi oldalak ugyanis nem őrzik meg és nem rendszerezik a legalapvetőbb információkat sem.

A legújabb trendek grafikonjai után tegnapra elkészült a második oldal is, amely egyrészt a heti összesítéseket mutatja meg, másrészt pedig az elmúlt öt év halálozási statisztikáit ábrázolja heti bontásban. Ezekből az is kiderül, hogy sokkal többen haltak meg Magyarországon október utolsó hetében, mint az elmúlt években ilyenkor. A KSH adatfeldolgozása most ér el novemberig, és ha folytatódik a tendencia, akkor a halálozások száma a következő hetekben akár 50 százalékkal is meghaladhatja az elmúlt 5 év átlagát.

További járványügyi információk az esti vírushírlevélben.

GYEREK BESZÉL MAGYAR

Fotó: Sóki Tamás/MTI/MTVA

Levélben üzenték meg az illetékes kormányhivataloktól több angol nyelvű óvodának is, hogy a nevükből és a nevelési programjukból is törölniük kell minden nyelvoktatásra való utalást. Az idegen nyelv oktatása az óvodák nevelési programjában sem szerepelhet, az óvodai nevelés országos alapprogramjáról szóló kormányrendelet ugyanis nem rendelkezik az idegen nyelv oktatásának lehetőségéről - tájékoztat a kormányhivatal. Idegen nyelven nevelni-oktatni kizárólag nemzetiségi óvodákban lehet.

Ha ebben a keménykedésben nem lesz változás, az nem csak a magyar anyanyelvű gyerekek nyelvtanulását lehetetleníti el, hanem a vegyes családok és az itt élő külföldiek életét is. Köztük akadnak olyanok is, például a diplomaták, akiknek van azért némi lobbiereje, úgyhogy nem lepne meg, ha nyílna valamilyen kiskapu, legalább a kiváltságosak előtt.

ÉS MÉG

Kapcsolódó cikkek

Meghalt Diego Maradona

Az argentin sajtó szerint szívrohama volt a legendás játékosnak.

Horváth Bence
GYÁSZ

Orbán és Morawiecki most kimondják, amit igazából akarnak?

Csütörtökön találkoznak Budapesten, hogy az EU-t gúzsba kötő vétójukról egyeztessenek. A német kormány szerint közel az alku. De milyen alku?

Magyari Péter
eu

Orbán katonásan szereti: Pintér Sándor veheti kézbe az egészségügy igazgatását

Szétszedhetik az EMMI-t, Kásler Miklós jövője bizonytalan. Az intézmények felügyeletét már átvette a belügy.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Nem Kásler, hanem Pintér minisztériuma rendelte meg a magyar egészségügy átalakításáról szóló tanulmányt

Hiába mondott Kásler mást, úgy néz ki, hogy mégis a Belügyminisztérium készíti elő az egészségügy reformját.

Haszán Zoltán
Egészségügy

Holnaptól Pintér Sándor irányítja a kórházakat

Az újonnan létrehozott kórházfenntartó csúcsszerv, az Országos Kórház-főigazgatóság vezetője veszélyhelyzetben a rendészetért felelős miniszter.

Neuberger Eszter
Egészségügy

Végre meghallgathatja egy parlamenti bizottság az operatív törzs beszámolóját4

A népjóléti bizottság munkáját ellehetetleníti a Fidesz bojkottja, de a honvédelmi bizottság fogadhatja Müller Cecíliáékat jövő csütörtökön.

Horváth Bence
járvány

Sokkal többen haltak meg Magyarországon október utolsó hetében, mint az elmúlt években ilyenkor

A járvány miatt hosszú ideje a mostani lehet a leghalálosabb ősz.

Haszán Zoltán
járvány

Sokan halnak

Rekordon a kórházban és lélegeztetőn lévők száma, a KSH októberi adatain is látszik a halálozások megugrása.

Sarkadi Zsolt
járvány

Ellehetetlenítené a kormány az angol nyelvű óvodák működését

A nevelés-oktatás nyelve Magyarországon a magyar, idegen nyelven tanulásnak csak a nemzetiségi óvodákban van helye - érvelnek.

Neuberger Eszter
oktatás

Legalja: primitíven szexista, nőalázó, pornográf cikket írt Varga Judit miniszterről a Szanyi-féle törpepárt lapja

A Munkások Újságjában megjelent undorító szöveg három ok miatt érdekes: a párt elnöke nő, a parlamentben is jelen vannak és beleszólhatnak a következő választás eredményébe.

Szily László
POLITIKA

Orbán Viktor válaszolni akart Soros György publicisztikájára, pedig sokan azt tanácsolták neki, hogy egy miniszterelnök ne vitatkozzon „gazdasági bűnözőkkel”, de mégis megírta a cikket, ami aztán nem jelenhetett meg ott, ahol szerette volna, így a saját oldalán hozta le

Czinkóczi Sándor
életmód

Orbán írása nem felelt meg a sztenderdjeiknek, ezért nem közölte azt a Project Syndicate

A magyar miniszterelnök arról beszélt, hogy cikkét letiltották, de a lap szerkesztői szerint ők csak nem jelentetnek meg olyan írásokat, melyek nem segítenek a nyilvános viták előmozdításában.

Horváth Bence
POLITIKA

Trump kegyelmet adott az orosz kavarással vádolt egykori főtanácsadójának

Flynn altábornagy Jeremiás könyvéből vett idézettel válaszolt.

Magyari Péter
külföld

25 millió forintos kártérítést kell fizetnie a lúgos orvosként ismert Bene Krisztiánnak

A Renner Erikát megcsonkító férfi jelenleg börtönbüntetését tölti, a kártérítési perben most első fokon született ítélet.

Horváth Bence
bűnügy

Csak fideszes városnak adományoz játszóteret a Szerencsejáték Zrt.

A Nagykarácsony sorsjegy bevételeiből kizárólag kizárólag kormánypárti helyeken építkeznek.

Magyari Péter
POLITIKA

Maradona halála miatt háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el Argentínában

Gyászol a futballvilág, Pelé és Messi is a legendás játékosra emlékezik.

Horváth Bence
GYÁSZ