A romániai Neamt megyei Karácsonkő mellett talált, az internetezőket napok óta lázban tartó utah-i monolithoz hasonló építmény is eltűnt kedden, írja egy helyi újságíróra hivatkozva a Reuters hírügynökség.
A háromszögalapú hasábot formázó tömb a Románia észak-keleti részén lévő Karácsonkő melletti Batca Doamnei nevű dák régészeti lelőhelynél jelent meg néhány nappal ezelőtt, és így néz ki:
Robert Iosub, a Ziar Piatra Neamt helyi lap újságírója azt állítja a monolitnak helyén már csak egy kis lyuk látható a köves talajban. A monolit szót pedig szerinte nyugodtan tehetjük idézőjelbe. Az építményről ugyanis ordított, hogy egy „csapnivaló hegesztő” készítette. A fém lemezeken jól látszottak az illesztési nyomok.
A Neamt megyei rendőrség egyébként nyomozást indított, hogy kiderítse, ki helyezte el engedély nélkül a „monolitot” a védett régészeti lelőhely területén, tudta meg a Reuters egy Georgiana Mosu nevű rendőrségi szóvivőtől.
Az internet népe órákon belül beazonosította, hol áll ki a földből a fémhasáb. Persze ettől még az igazi rejtély nem oldódott meg, továbbra se tudni, hogy mi az, és ki rakta oda.
Ez most egy dák régészeti lelőhely mellett áll.