Moldovai élvonalbeli labdarúgó-mérkőzések eredményeinek tiltott befolyásolásában vétkes, szervezett bűnözői csoport négy tagját állította elő az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete. A hágai székhelyű Europol közölte: az első osztályban szereplő moldovai klubok legalább fele érintett a bundabotrányban.
Az illetékes moldovai korrupcióellenes hatósággal közösen végzett, folyamatban lévő nyomozás nyilvánosságra hozott részletei szerint az élvonal 10 csapata közül eddig 5 esetében nyert bizonyítást, hogy a klubok vezetői, edzői, menedzserei, futballistái és egyéb közvetítők is a hálózat részét képezték.
Az elkövetők a 2020/21-es szezonban legalább 20 meccsen befolyásolták az eredményeket, amikre főleg ázsiai piacokon kötöttek fogadásokat. A fogadások összege 10 ezer és 20 ezer euró (kb. 3,6-7,2 millió forint) között mozgott meccsenként. A bűnözői csoport csalásból szerzett hasznát kb. 600 ezer euróra (216 millió forint) becsülik.
A házkutatások során (ideértve a futballklubok irodáit is) több mobiltelefont, dokumentumot és bankkártyát foglaltak le. (MTI)