„Tiborcz-adó, Tiborcz-adó, Tiborcz-adó. Ezt bárhányszor leírhatom és mondhatom, mert a bíróság ma elutasította a miniszterelnök vejének keresetét. Ő igenis része a közéletnek” - írta Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a Facebookon.
Karácsony 2019 nyarán kampányolt egy új adónem bevezetésének ígéretével, ami elmondása szerint „a felső 1 százalék” szolidaritási adója lett volna. Ezt a kampányban Tiborcz-adónak nevezte, Tiborcz István pedig zokon vette ezt. A miniszterelnök veje pert indított az elnevezés miatt, a keresetben arra hivatkozott, hogy ő nem közszereplő, és a Tiborcz-adó elnevezés a becsületéhez, a jó hírnevéhez, az emberi méltóságához és a névviseléshez fűződő jogait sérti. Ezen az alapon Tiborcz ügyvédje újságokat (köztük a 444-et is) felszólított arra, hogy távolítsák el Karácsony kampányeseményéről szóló hírünket, amiben a(z akkor még csak) főpolgármester-jelölt a Tiborcz-adó ígéretével kampányolt.
Karácsony arról is írt a Facebookon, hogy Orbán Viktor kormánya megtiltotta az önkormányzatoknak ilyen adó kivetését, pedig nagy szükség lenne erre.
"Meg kell törnünk azt a tabut, hogy erről nem lehet beszélni és azt is, hogy ez ellen nem lehet semmit tenni, hogy igazságot adjunk a budapestieknek."
Orbán Viktor vejének nem tetszik, hogy róla neveznék el a félmilliárdos ingatlanokra kivetett adót, amellyel a lakhatási helyzetet rendezné Karácsony Gergely.
Ez sérti a becsületét, az emberi méltóságát, a jó hírnévhez és a névviseléshez való jogát, ráadásul ő nem is közszereplő.