A tömegtüntetések hatására az indiai legfelsőbb bíróság leállította az új mezőgazdasági törvények bevezetését

külföld

Az indiai legfelsőbb bíróság felfüggesztette három olyan törvény hatályba lépését, melyek miatt az elmúlt hetekben hatalmas tüntetések zajlottak az országban. Indiai gazdálkodók november vége óta tüntettek Újdelhiben a törvénytervezetek ellen, ami szerintük sokkal nagyobb teret engedne a piaci szereplőknek az indiai mezőgazdaságban, és ezzel végleg ellehetetlenítené a munkájukat.

Mint a BBC írja, a tüntetések során legalább négy gazda meg is ölte magát a helyszínen, míg többen a nem megfelelő körülmények, és a nagyon hideg tél miatt vesztették életüket.

A gazdálkodók szervezetei többször is tárgyaltak a kormánnyal, de nem sikerült megállapodniuk. Kedden aztán a legfelsőbb bíróság közölte, hogy további értesítésig felfüggesztik a törvények hatályba lépését, és kineveznek egy független bizottságot, hogy vezesse a tárgyalásokat a kormány és a gazdák között. Ez nem ígérkezik könnyű feladatnak, ugyanis a gazdálkodó szervezetek a törvények teljes visszavonását követelik, míg a kormány közölte, nem akarnak engedni.

Fotó: MONEY SHARMA/AFP

A bíróság a törvényeket magukat egyelőre nem minősítette, Sharad Bobde főbíró csak annyit közölt, hogy a tüntetések és a halálesetek miatt avatkoztak közbe. A tüntető gazdák között sokan idősek, akik hetek-hónapok hidegben és esőben élnek sátrakban. Bobde ugyanakkor rendkívül csalódást keltőnek nevezte, ahogy Narendra Modi kormánya kezelte a helyzetet.

A kormány meggyőződése, hogy a reformok nem ártanának a gazdálkodóknak. Ugyanakkor a gazdák szerint a törvények felrúgná az évtizedek óta létező koncessziós és támogatási rendszert, leverné a gazdák alkupozícióját és sokkal kiszolgáltatottabbak lennének utána a nagyvállalatoknak.

A BBC összefoglalója szerint a három törvény alapvetően lazítana a mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó piaci szabályokon, oda lenne egy sor rendszerbe épített garancia, ami az értékesítés, az árazás és a tárolás során eddig a gazdák érdekét védte.

Fotó: NARINDER NANU/AFP

Az egyik legnagyobb változás az lehet, hogy a gazdák a jövőben közvetlenül is eladhatják terményeiket a piac szereplőinek. A gazdák többsége ugyanis jelenleg a terményének nagy részét egy kormány felügyelte rendszerbe értékesíti, amely fix árakat garantál. Számos államban amúgy már eddig is adhattak el terményeket a magánszektor szereplőinek, de most általános, országos szintű lenne a rendszer, és a gazdák attól tartanak, hogy ha az állam kivonul az értékesítésből, akkor ki lesznek téve a piaci szereplők szabta árazásnak, ami jelentős bevételkiesést jelenthet a számukra.

Mint a BBC megjegyzi, sok közgazdász egyetért azzal, hogy az indiai mezőgazdaságnak reformokra van szüksége, mert miközben a lakosság több mint fele a szektorban dolgozik, az a GDP alig hatodáért felel, és az elmaradó fejlesztések, valamint a csökkenő termelékenység miatt a gazdák évről évre kevesebbet keresnek.

A kormány eddig támogatta a mezőgazdasági tevékenységeket, ugyanakkor ennek ellenére nem sikerült megállítani a gazdálkodók elszegényedését, illetve eladósodását. Ezért mondják azt a témával foglalkozó elemzők, hogy szükség lenne változásokra, de olyanokra, melyekbe az érintettek is belementek. A Modi-féle koncepció kritikusai szerint a kormány tervezete nem volt rendesen kidolgozni, és egy járvány idején akarták áttolni a törvényhozáson, anélkül, hogy az érintett felekkel konzultáltak volna.