Vlagyimir Putyin orosz államfő tagadta, hogy övé lenne az a gigantikus Fekete-tengeri palota és birtok, melyek értékét 1,3 milliárd dollárra becsülik, és amit a jelenleg őrizetben lévő ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij videós oknyomozása tett világhírűvé.
Navalnij eddigi legkomolyabb oknyomozó munkája lett az a két órás videó, melyet eddig közel 90 millióan tekintettek meg öt nap leforgása alatt. A videóból nem csak az derül ki, hogy milyen rendkívüli biztonsági intézkedésekkel védik az ingatlant, illetve hogy mennyire nevetségesen fényűző módon van berendezve, de az is, hogy Putyin egykori drezdai KGB-s kapcsolatain keresztül hogyan tehetett szert egészen elképesztő vagyonra.
Putyin jellemzően nem szokta nevén nevezni Navalnijt, és mint a hétvégi tüntetéseket beharangozó részletesebb cikkünkben is írtunk, általában az orosz vezetés igyekszik jelentéktelennek beállítani az ellenzéki politikus szerepét, a videóval kapcsolatban most Putyin mégis megszólalt. A Moscow Times összefoglalója szerint Putyin diákok előtt beszélve mondta el, hogy nem látta a videót, egyszerűen azért, mert nem volt rá ideje. De kisebb részleteket látott belőle, amit az asszisztensei állítottak össze a számára. És a válasz a felmerülő kérdésre: egyetlen említett ingatlan sem volt soha sem az ő, sem közeli rokonai birtokában.
Az államfő kitért a szombati, engedély nélkül megtartott tüntetésekre is, melyeken több tízezren vettek részt Navalnij hívására, és melyeken a rendőrség több ezer embert letartóztatott. Putyin gyakorlatilag megismételte azt, amit beosztottjai eddig mondtak, azaz elítélte, hogy a tüntetésekre kivittek gyerekeket is, illetve belekeverte a történetbe a január 6-ai washingtoni eseményeket, mely után a résztvevők közül sokan most hosszú börtönbüntetésre számíthatnak.
Putyin a videóból egyetlen ingatlant emelt ki: a szőlőbirtokot, amiről elmondta, hogy a szőlészet egy olyan tevékenység, ami őt is érdekli majd a nyugdíjas évei idején, szerinte egy nemes tevékenységről van szó, de nem üzleti alapon vágna bele.
Azt amúgy Navalnijék sem állították a videóban, hogy a legnagyobb alapterületű orosz magáningatlan Putyin nevén lenne: mint írtuk is, a hivatalos tulajdonos a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB), amely 2068-ig „kutatási, oktatási, vadászati és horgászati célokra” bérbe adta azt egy magáncégnek. Maga a palota papíron egy Szentpétervár külvárosában, alig 10 négyzetméteres irodában működő cégecske tulajdonában van, amely így Oroszország legértékesebb ingatlanát birtokolhatja.
A birtok körül font céghálóban, amelyben fedőcég birtokol fedőcéget, felbukkan számos olyan dúsgazdag üzletember, rokon, lekötelezett, egykori jótevő neve, akik mind-mind szorosan köthetők Putyinhoz. Navalnijék szerint egyértelmű, hogy ezt a hálózatot milyen céllal hozták létre, és az is, az irányítója Putyin.
Egy óra alatt több mint egymillióan nézték meg az oknyomozó cikket és videót.
Navalnijnak óriási bátorságra volt szüksége ahhoz, hogy hazatérjen, de nem is volt más választása, ha az orosz politikai élet szereplője akart maradni. Komoly szintlépés, hogy már Putyin személyes vagyonát feszegeti, de a Kreml is érezhetően bekeményített.
Szibériában -50 fokban is kimentek tüntetni, de Putyin palotájának környékén is volt tiltakozás. A rendőrök kőkeményen csaptak le a tüntetőkre, Navalnij csapata pedig azt ígéri: folyatják.
Az hagyján, hogy Navalnijék megmutatták az orosz elnök medencéjét és sztriptízbárját. Azt is megmondták, milyen korrupció kellett hozzá.