A Terebezd Trade Kft. vette meg a balatonboglári Sellő kempinget a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő novemberi árverésén, írja az mfor. A korábban a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) tulajdonában lévő kempingre sokáig egyetlen ajánlat sem érkezett, míg be nem futott egy 1 milliárd 16 millió forintos, majd egy kétmillióval magasabb ajánlat. Most kiderült, utóbbi a Terebezd Trade licitje volt.
A lap azt írja, a licit idején a cég az agráriumban érdekelt Claessens Group része volt, december óta viszont a VAAB-INMO Ingatlanhasznosító Kft. a tulajdonosa. Ennek tulajdonosai Horváth Aliz és Kovács András, hozzájuk tartozik a Horváth Építőmester Zrt. is. Utóbbi pedig a harmadosztályban szereplő kecskeméti focicsapat tulajdonosa. A Horváth Építőmester Zrt. újítja fel a Lezsák Sándor-féle Lakitelek Népfőiskolát, Tiszakécskén pedig tanuszodát, közösségi házat épít.
Csütörtök estig lehetett licitálni a balatonszemesi Hattyú kempingre is, ami 1 milliárd 16 millió forintért kelt el, a tulajdonos még nem ismert. Az önkormányzat érdeklődéssel várja a terveket, a helyiek pedig petíciót indítottak, hogy a település utolsó kempingjén ne épüljön hotel vagy apartmanház.
Az állam, vagyis a Rogán Antal által felügyelt Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 2019-ben szállt be a Bahartba, miután a 21 tulajdonos önkormányzat ingyenesen átadott közel 35 százaléknyi részvénycsomagot. Egy 6,6 milliárd forintos tőkeemeléssel elérték, hogy az állam többségbe kerüljön, így a településeknek már nincs érdemi beleszólásuk a cég működésébe.
Tavaly májusban úgy fogadták el a Bahart reorganizációs tervét, hogy egyetlen települési részvényes sem támogatta. Heten tartózkodtak, négyen nem vettek részt a szavazáson, tízen pedig nemet mondtak, köztük Balatonszemes fideszes polgármestere, aki azóta le is mondott.
A bérbeadásra tervezett tizenegy balatoni vitorláskikötő végül a Bahartnál marad, miután az MTÜ bejelentette, hogy visszavonja az üzemeltetésre kiírt pályázatot.
Két balatoni kempinget is árult az állam, mindkettőt egymilliárd forintért, bár az egyik nagyobb és jobb helyen is van, mint a másik.
A környékbeli önkormányzatok átadtak egy nagyobb részvénycsomagot, hogy megússzanak egy 1,42 milliárdos tőkeemelést.
„Nem támogathatom azt, hogy a településünket egyes személyek állandóan lejáratni kívánják mindenki előtt” – írta.