„Drága feleségem, te ismersz már engem, és nagyon vigyázz, hogyha kimegyek, úgyis megtalállak!”

videotéka

„Voltam akasztott ember, ittam már klórmeszet, befújtam, kétszer benyeltem, megoperáltak, és azóta az ereimet vagdosom fel állandóan. Egyszerűen nem bírom elviselni öt év után ezt a zárt életet. Hát inkább meghalok, minthogy ezt a hátralevő két évemet letöltsem. Hát ha nem sikerülnek az elhatározásaim, akkor fogom a kalapom, a kabátom, és búcsút mondok ennek az országnak.”

Ezt az egyik, teljesen reményvesztett elítélt mondja Moldova Ágnes és Gém György 1981-es, Börtönben az uram című dokumentumfilmjében, ami letűnt idők figuráit és viszonyait mutatja be Márianosztrán, de még ma is hatásos. Mindenki panasza jogos és átérezhető, és ugyan ez már nem a sötét tömlöcök kora, de még az emberibb környezet érdekében megszervezett, örömtelibbnek szánt pillanatok is – mint a ballagás, az evőverseny, vagy a roma nők újévi bulija – abszurdnak, de minimum keserédesnek tűnnek.

Forrás

Egy másik, írástudatlan férfit aközben láthatunk, hogy megszeppenten diktálja a levelét a feleségének arról, mennyire szereti, majd hirtelen rátér a lényegre:

„Drága feleségem, te ismersz már engem, és nagyon vigyázz, hogyha kimegyek, úgyis megtalállak!”

A 62 perc névtelen reménytelenség és szomorúság. Egy nő elmeséli, hogyan vetélt el odabent. A másik elmondja, milyen nehéz annak is, aki leszbikus lesz a börtönben, meg annak is, aki nem. Egy férfi pedig iszonyú kellemetlenül, teljesen hiábavaló módon próbálja elkerülni, hogy a szövőgépnél kelljen dolgoznia. (Érdekesség, hogy akkoriban elítéltek gyártottak 160 ezer focilabdát olyan nyugati cégeknek, mint az Adidas vagy a Puma.)

A film azt is megpróbálja bemutatni, hogy ez a sötét, reménytelen világ mennyire súlyos lelki teher a börtön dolgozóinak. A börtönorvosból egyre inkább fogy az empátia, miután újra és újra meg kell mentenie azokat, akik pengéket lenyelve próbálnak véget vetni a nyomorúságos életüknek.

A Börtönben az uram nagy erénye, hogy kifejezetten empatikus a rosszul szocializált elítéltekkel. A végén ki is írják, hogy önként, ingyen működtek együtt, és kérik, hogy senki ne nehezítse meg a visszailleszkedésüket. Pedig már az első jelenetben arról panaszkodnak a börtön lakói, hogy egyáltalán nem reménykedhetnek visszailleszkdésben, és a legtöbben akár két jó éjszakáért kirabolnának valakit.

Ezzel együtt is csak arra a következtetésre juthat a néző, hogy bármennyire is bűnösök az állam foglyai – mégiscsak büntetés-végrehajtásról van szó –, akkor is emberi bánásmódot érdemelnének.

Moldova Ágnes és Gém György rendezők a még ereje teljében lévő Kádár-diktatúrában forgaták filmjüket. A korszakra semmiképpen sem jellemző, hogy az ilyen társadalmi problémákat nyíltan kezelete volna. Ezért tűnik, még mai szemmel is különösen bátornak, őszintének és erősnek a Börtönben az uram. A végén nem tud nem megfogalmazódni a mai nézőben, hogy 2020 Magyarországán (negyven évvel a filmben megjelenített korszak után) vajon hasonlóan bátor dokumentumfilmeseknek lenne-e esélyük ilyen mélyen bepillantani a börtönök falai mögé?

Börtönben az uram, 62 perc, 1981. Hangmérnök: Bányai Gábor; riporter: Moldova Ágnes, Gém György, Haeffler András; operatőr: Hollós Olivér; vágó: Ostoros Ágnes; zenei szerkesztő: Hercegh László; gyártásvezető: Drabik János; rendező: Moldova Ágnes, Gém György.