90 embert fertőznek meg szándékosan koronavírussal egy kutatás során

járvány

Egy hónapon belül elkezdődik az Egyesült Királyságban az első olyan vizsgálat, amikor egészséges embereket fertőznek meg koronavírussal, hogy ennek segítségével az eddigieknél is pontosabb eredményeket kapjanak a vírussal kapcsolatban. A vizsgálatokat az Egyesült Királyság klinikai kísérleteinek etikai testülete hagyta jóvá

A vizsgálatokban 90 teljesen egészséges, 18 és 30 év közötti felnőtt vehet majd részt, akiket szigorú megfigyelés alatt tartanak majd.

A cél az, hogy megállapítsák, mi az a legkisebb vírusmennyiség, ami képes fertőzni, illetve reakciót vált ki a szervezet immunrendszeréből. Emellett azt is vizsgálják majd, miként terjed a vírus egyik emberről a másikra.

A vizsgálatokat a brit kormány 33,6 millió fonttal támogatja. A tervek szerint ezt követően egy olyan vizsgálatot is indítanak majd, amiben olyanok vehetnek majd részt, akik már megkapták az oltást.

(Guardian)