Csütörtökön váratlanul bejelentette Müller Cecília, hogy itt van a járvány harmadik hulláma. A számok és trendek alapján nem volt ez váratlan, de a hivatalos kommunikáció azért mégis nagyot fordult ezzel. Szerdáig ugyanis minden nap az szerepelt a reggeli napi jelentésben, hogy „a járványt sikerült megfékezni a következetes védekezésnek köszönhetően, de az adatok stagnálnak, ez arra figyelmeztet, hogy óvatosnak kell lenni”.
Nyáron elég egyértelmű volt, hogy vége az első hullámnak. Júniusra tíz alá ment a naponta jelentett új fertőzöttek száma, júliusban voltak olyan hetek, amikor nem hunyt el senki a járványban.
A második hullám érkezését több szakember előre jelezte már augusztusban, de egészen szeptemberig lehetett külföldön nyaralni. Végül Müller Cecília szeptember 3-án jelentette be, hogy itt van a második hullám, „a járványügyi szakemberek már hetedik hete tapasztalják, hogy egyre több a fertőzött”. (Ehhez képest a múlt héten kiderült, hogy Orbán Viktor csak november 11-től számolja a második hullámot, azaz attól a naptól, amikor a kormány hajlandó volt érdemben is reagálni rá.)
Ez a második hullám jóval hosszabb ideig tartott, mint az első, december elején volt a csúcsa, elkezdett lecsengeni, de valójában véget sem ért, és már itt a harmadik hullám.
Emiatt nem lép életbe automatikusan szigorúbb szabályozás. Leginkább azt jelzi, hogy a következő hetekben a járványhelyzet rosszabbodására számítanak az operatív törzsnél is. Ez pedig felülírhatja azt a tervet, amit Gulyás Gergely lengetett be február 5-én, hogy márciusban már lesz valamilyen lazítás, amit áprilisban további könnyítések követnek.
Sok fontos adatot nem tudunk továbbra sem az operatív törzs nagyon hiányos tájékoztatása miatt, például azt, hogy az új fertőzöttek hány százalékát fertőzte meg a vírus valamelyik mutációja, vagy hogy a kórházban kezeltek hány százaléka veszíti életét a vírusnak köszönhetően, de azért megpróbáltuk összeszedni, hogy miben állunk jobban és miben rosszabbul, mint szeptemberben.
Amiben jobban állunk:
Amiben rosszabb a helyzet:
Szlovákiában a helyzet most drámai, külföldről kértek orvosokat és ápolókat az intenzív osztályokra. Csehországban is rekordot dönt a kórházban lévők száma.
Nálunk a napi fertőzöttek száma fokozatos növekedés után hirtelen ugrott nagyot az elmúlt két napban. Azért is furcsa ez az ugrás, mert a kórházban és a lélegeztetőn lévők száma már ezt megelőzve emelkedni kezdett. (Tankönyvszerűen és logikusan előbb az új fertőzötteknél kellett volna látszódnia a járvány erősödésének, 2-3 hetes csúszással ezt követi a kórházban lévők számának emelkedése.)
Úgy tűnik, mintha a hivatalos számok az új fertőzöttek számáról nem feltétlenül követték volna pontosan a járvány alakulását eddig, nem túl sok teszttel nem túl sok új fertőzöttet találtak. A kórházban aztán megjelentek a már felerősödött járványban megfertőzöttek. Mindenesetre az elvégzett teszteken belül a pozitívak aránya mostanra ismét 13 százalékra nőtt.
De akkor már tragikus viszonyok uralkodtak a kórházakban, és nemzetközi szinten is kiugró volt a halálozás. A második hullám nem 94 napja tart, de talán lehetett volna kevésbé gyötrelmes.
Az állami és önkormányzati tulajdonú ingatlant bérlő éttermeknek, kávézóknak, konditermeknek május 31-ig nem kell bérleti díjat fizetniük.
A pécsi laborban 100 mintából 5-ben már megtalálták. Szakértők szerint a védőoltást így is érdemes beadatni.