Rogánné és családja másik földvásárlását is elkaszálta a kormányhivatal

POLITIKA

Rogán új felesége és családja másik, kisebb földvásárlását is elkaszálta a kormányhivatal - írja a hvg.hu. A lap szerint a hivatal a beadvány formai és tartalmi hibáira hivatkozott a döntése indoklásában.

Néhány hete pattant ki botrány, miután kiderült, hogy Rogán Antal propagandaminiszter új felesége és családja épp most szeretne megvásárolni egyetlen szerződéssel kb. 1000 hektár földet, összesen 1,6 milliárd forintért. Mindezt úgy, hogy a vételár kb. 95 százalékát az állami tulajdonú Budapest Banktól felvett hitel fedezné. A Budapest Bank egyik vezetője jelenleg Puskás András, aki korábban Rogán alpolgármestere volt az V. kerületben.

A mezőgazdasági hasznosítású földek megvásárlása azonban hosszú folyamat, és kell hozzá az illetékes kormányhivatal engedélye is. Ezt az engedélyt a botrány kipattanása után a kormányhivatal megtagadta, így a földvásárlás füstbe ment. Rogán Antal ennek örvén kommunikációs ellentámadásba lendült, a kormányzati médiabirodalom több lapjában is kikérte magának, hogy a felesége földtulajdonos kívánna lenni.

Rogánné és családja azonban az 1,6 milliárdos vásárlással párhuzamosan egy másik, kisebb fölvásárlási ügyletet is elindított, melyben még kb. 80 hektárnyi földet vásároltak volna egy másik tulajdonostól 101 millió forintért. Itt is a Budapest Bank hitele fedezte volna a vételár nagyobb részét, az önerő alig lett volna több 5 millió forintnál. A hvg.hu információi szerint azonban ezt a birtokszerzést is megtorpedózta a kormányhivatal.

A lap a 80 hektár tulajdonosától megtudta, hogy a kormányhivatalnak mivel volt baja: azzal, hogy szerintük a különböző művelési ágba (erdő, szántó, rét, legelő, kivett mocsár...) tartozó területekről nem lehetett volna egyben megállapodni. A hvg a másik, nagyobb szerződést készítő ügyvédtől megtudta azt is, hogy a kormányhivatal azt a szerződést nem ugyanezért kaszálta ez, de ott is formai hibákra hivatkoztak. Ez azért érdekes, mert a nagyobb szerződésben is egyszerre állapodtak meg a felek a különféle művelési ágba tartozó földekről.

A 80 hektár tulajdonosa azt mondta a lapnak, ő nem bánja túlzottan, hogy nem jött létre az adásvétel, hiszen neki nem volt sürgős. Elmondása szerint Rogánné apját évtizedek óta ismerte, de az csak tavaly kereste meg őt azzal, hogy földet vásárolna tőle.

„Itt vidéken mindenki tudja, hogy kinek van földje. Zs. nagyon célirányosan ment, és kereste meg az embereket” - mondta a földtulajdonos Rogán apósáról.

Kapcsolódó cikkek

Rogán új feleségének családi köre nem állt meg az 1,6 milliárdos földszerzésnél, hozzácsaptak még 149 hektárt az esküvő előtt

Előkerült még két szerződés. A vételár 95 százalékát ezeknél is az állami bank hiteléből fedezték.

Czinkóczi Sándor
mezőgazdaság

Rogán új felesége és családi köre több mint 1000 hektár földet vett magának az esküvő előtt 1,6 milliárd forintért

Négy fővárosi kerület is elférne azon a területen, ami megszereztek Borsodban.

Szily László, Czinkóczi Sándor
család

A kormányhivatal a célegyenesben akadályozhatta meg Rogán Barbaráék földvásárlását

Nem sokon múlott.

Czinkóczi Sándor
mezőgazdaság

Álnéven írt Index-cikk utalt először arra, amivel Rogán végül előállt felesége földügyében

„Szeredy Dani” írt cikket az Indexen arról, hogy a földhivatalban még nem látszik a földvásárlás. Ilyen munkatárs a lapnál nincs, a főszerkesztő pedig elmondta: a valódi szerző nem akarja felfedni magát.

plankog
POLITIKA

Rogán ellentámad: hazugozza a felesége okirattal igazolható földügyletét megíró lapokat, perrel fenyegetőzik, miközben minimum egy dologban valótlanságot állít

Hevesen próbáják cáfolni, amit senki sem állított, pedig a földvásárlási szerződést egészen biztosan aláírták és törvényi rendelkezések miatt mostanáig semmiképp se kerülhettek volna birtokon belülre.

Szily László
politika