Nagyon gyorsan nő a legsúlyosabb állapotban lévő covidosok száma

járvány

Erőteljesen emelkedik a kórházban fekvő és a lélegeztetőgépen lévő koronavírus-fertőzöttek száma. A ma reggeli jelentés szerint 5 482 covidos van kórházban, 200-zal többen, mint egy napja.

Forrás

A legsúlyosabb állapotban lévők száma is meredeken emelkedik, 524-en vannak már lélegeztetőn.

Forrás

4 469 új fertőzöttet regisztráltak. Kevesebbet, mint tegnap, de kifejezetten magas szám vasárnapi jelentésben. Múlt vasárnap még 2 912 új covidost jelentettek.

Azokat a számokat emeltük ki, amik magasabbak az egy héttel korábbinál

Ugyanez a helyzet az áldozatokkal. Bár a ma jelentett 72 haláleset látszólag javaulásra utal, hiszen a megelőző 5 napban 100 felett volt az áldozatok száma. De vasárnap és hétfőn mindig a heti átlag alatt van a jelentett áldozatok száma. (Egy hete 47 áldozat szerepelt a jelentésben.) Összesen már 14 974 áldozata van a járványnak.

Azokat a számokat emeltük ki, amik magasabbak az egy héttel korábbinál

Miközben a harmadik hullám nagy erővel robbant be, az oltások száma is elkezdett tömegessé válni. Tegnap 104 ezren kapták meg az első oltásukat, ez már a kínai vakcina lehetett, de az operatív törzs váltott a stratégiáján is, minél több embert akarnak beoltani első körben, akár a második oltás kitolásával is.

Forrás

677 ezren kapták meg eddig az első oltást.

Forrás

Jelenleg Vas megyében nő a legnagyobb ütemben az új fertőzöttek száma az elmúlt hét napot az azt megelőző hét naphoz hasonlítva.

Forrás