Szél és Hadházy ledolgozzák a dudálós tüntetésekért kapott pénzbírságukat

POLITIKA

Az elmúlt napokban kapták meg jogerős büntetésüket azok a parlamenti képviselők, akik tavaly tavasszal a dudálós felvonulásokban vettek részt.

Szél Bernadett és Hadházy Ákos (függetlenek, korábban az LMP társelnökei, az idei előválasztáson a Momentum jelöltjei) 2020 tavaszán a Facebookon jelezték, hogy a Lánchíd budai hídfőjénél lévő körforgalomban együtt dudálnak majd azokkal, akik nem értenek egyet a kormány járványkezelési módszereivel. Elsősorban a kórházak kiürítését ellenezték, mert úgy vélték, hogy aránytalanul sok beteget küldtek haza, amikor a kormány előírta az ágyak 60 százalékának felszabadítását.

Minden héten dudáltak

Több dudálós akció is történt, heteken át, és a résztvevők azt akarták, hogy a körforgalom feletti Karmelita kolostorban dolgozó Orbán Viktor is meghallja őket. Akkor is veszélyhelyzet volt érvényben, azaz hagyományos tüntetést nem lehetett tartani, éppen ezért az emberek autóval érkeztek, tettek néhány kört, dudáltak, majd tovább hajtottak.

Az akciókat komoly rendőri ellenőrzés kísérte: nagyon sok embert igazoltattak és a helyszínen szabálysértési eljárást is kezdeményeztek többek ellen. A két képviselőt is többször feljelentették a rendőrök.

Szél Bernadettet igazoltatják 2020 május 11-én.
Fotó: botost/444.hu

Akik a helyszínen nem ismerték el a szabálysértést, azok később csekken a helyszíni bírságnál is jóval magasabb büntetést kaptak, néhány tízezer helyett több százezer forintosat, de előfordult egymillió feletti bírság is. Itt megnézheti a bírságokról készült videónkat.

Hadházy Ákos alapítványa gyűjtést szervezett a bírságok kifizetésére, és TASZ és a Helsinki Bizottság pedig ingyen vállalta azok védelmét, akik vitatták a bírságukat.

A végén csak ők kaptak bírságot

A bíróság végül az összes résztvevő esetében eltekintett a pénzbírság kivetésétől, így csak azoknak kellett fizetniük, akik a tüntetés helyszínén elfogadták a szabálysértésért kapott csekket, és aláírták, hogy nem vitatják a büntetést.

Van azonban két kivétel, akik tényleg kaptak pénzbírságot: Szél Bernadett és Hadházy Ákos. Ők jogerősen fejenként százezer forint bírságot kaptak. Szél esetében a bíróság úgy találta, hogy szervezőként is felelős volt, holott a veszélyhelyzet idején nem lehetett volna rendezvényt tartani, továbbá a bíróság szerint a dudálás megfélemlíthette azokat a járókelőket, akik nem tudtak az eseményről. Hadházy esetében pedig a bíróság azt állapította meg, hogy nem jelentette be hivatalosan a demonstrációt - amire egyébként nem is lehetett volna lehetősége, hiszen nem lehetett azokban a napokban demonstrálni. Szél és Hadházy úgy vélik egyébként, hogy a dudálós akció nem demonstráció volt, és Szél szervezőnek sem érzi magát attól, hogy a Facebookon létrehozott egy eseményt a dudálásra.

Akkoriban, az első veszélyhelyzet idején a kormányrendeletben még nem határoztak meg büntetési tételt demonstrációk szervezőinek, Hadházy szerint "e slendriánság miatt" nem kaptak komolyabb büntetést. Azóta az újabb veszélyhelyzet elrendelésekor már 500 ezer és 1,5 millió forint közötti büntetés jár a szervezőknek - ilyen tételeket kaptak azok is, akik a Hősök terére szerveztek demonstrációt a vendéglátósok nevében.

Hadházy jelezte, hogy a megmaradt adományaikból kifizetik e bírságokat is, mert elfogadhatatlannak tartják, hogy semmilyen módon sem lehet tüntetni ma Magyarországon. Szél Bernadett emlékeztetett, hogy maszkban és távolságtartás mellett Ausztriában például lehetséges demonstrációt tartani, és a szerinte aránytalan hazai korlátozás azt mutatja, hogy Orbán Viktor fél az emberek véleményétől.

Hadházy Ákost igazoltatják egy dudálós akció idején.
Fotó: botost/444.hu

Ledolgozzák, és ha engedik nekik, akkor az egészségügyben

Szél és Hadházy elvi alapon nem hajlandók befizetni a bírságot. "Nem én követtem el bűnt, hanem azok, akik a kórházakból hazaküldték a beteg embereket" - mondta Szél Bernadett. A véleménynyilvánítás legenyhébb, dudálással kifejezett formája pedig nem lehetne büntethető egy normális demokráciában szerintük, és meggyőződésük, hogy a magyar alkotmány szerint sem lehetne ezt büntetni.

Éppen ezért mindketten arra készülnek, hogy közérdekű munkával váltják ki a pénzbírságot, ami napi 8 órás munka esetén 15 nap, 4 órás esetén 30 nap lenne - utóbbi változat mellett a parlamenti munkájukat sem kellene megszakítaniuk. Szél korábban már dolgozott így egy családsegítő központban, akkor is pénzbírságra büntették egy demonstráció miatt, és akkor is ezt a megoldást választotta. Most is a saját választókerületében keres munkát, vagy családsegítői vagy egészségügyi területen.

Hadházy Ákos (aki civilben állatorvos) állatmenhelyen dolgozna, illetve ha lehetőséget kap, akkor kórházba menne segédápolónak. Utóbbi lehetőségnek azért is örülne, mert képviselőként nem engedik be a kórházakba, hogy személyesen győződjön meg a járványosztályokon tapasztalható körülményekről.

Kapcsolódó cikkek

Dudálva, autóból tüntettek Budapesten a kórházi betegek hazaküldése ellen

Szél Bernadett független képviselő szerint "sok szemétséget csináltak már velünk, de az semmi ahhoz képest, amit most művelnek".

Magyari Péter
POLITIKA

Aki felvételről dudált, azt nem dudálásért állították le a rendőrök a kormányellenes tüntetésen

Szél Bernadett független képviselő például nagyon hangos orgonálást játszik le az autójából. Aztán mégis megállították a rendőrök, mert rendkívüli jogrend idején demonstrált.

Magyari Péter
POLITIKA

Szél Bernadett: Unom már, hogy maffiózók küldik rám a rendőrséget

Olyan sok rendőr jelent meg a hétfői dudáláson, mint ennél jóval nagyobb eseményeken szokás. Ezeket a tiltakozásokat a hatalom teszi érdekessé.

plankog
POLITIKA

Ott volt a dudálós tüntetésen, kitartott egy uniós zászlót a kocsiból, 150 ezerre büntették

Szél Bernadett munkatársa nem úszta meg olcsón a Clark Ádám téri tüntetést.

Szurovecz Illés
politika

A rendőrség 750 ezerre büntetett egy dudáló tüntetőt, és bizonyítékként a Vadhajtások videóját használták fel

Hadházy Ákos elmondta, hogy a 70 éves úrnak egyébként negyvenezres nyugdíja van, de mivel ligetvédő, visszaesőként kezelik.

Herczeg Márk
jog

„A nagyobb veszélyt a társadalomra az az intézkedés jelentette, ami ellen tüntettünk, és nem maga a tüntetés”

Ésszerű szabályozás helyett az állam megabírságokkal próbálta elrettenteni a polgárokat, hogy dudálással kritizálják a járványügyi lépéseket. Bíróságon fog eldőlni, hogy be kell-e fizetniük a tüntetőknek a sok százezres bírásokat.

Szász Zsófi
POLITIKA

Vendéglátósok tüntettek a Hősök terén

A rendőrök mindenkit igazoltattak.

Fődi Kitti
belföld