Péntek kora reggel Orbán Viktor interjújával indult el az a kommunikációs káosz, ami szombaton, dél után kevéssel jutott nyugvópontjára: ekkor közölte a koronavírus sajtóközpont, hogy
a 1818-as telefonszámon kérhető az adatok pontosítása.
A pénteki miniszterelnöki rádióinterjú nehezen feledhető pillanata volt az alábbi párbeszéd:
Erre azután került sor, hogy Orbán is elismerte, hogy gondok vannak az oltási rendszerrel, ugyanis sokan tévesen kaptak sms-t az oltási időpontról vagy a lakóhelyüktől messzire kellett utazniuk. A rendszert reggel le is állították, ami miatt az AstraZenecával tervezett tömeges oltás a hétvégén elmarad, és 74 ezer ember csak később kapja meg az adagját.
Azonban hiába vártuk, pénteken Müller Cecília sem mondta el a telefonszámot.
Szombat délben azonban jött a közlemény, 1818 a telefonszám, amit sem Orbán Viktor, sem Müller Cecília nem volt képes bejelenteni pénteken.
A sajtóközpont közleménye szerint ha valaki az oltásra történő regisztrációkor pontatlanul adta meg adatát, és emiatt a neki küldött értesítőben téves adatot tapasztal, akkor az ingyenesen hívható 1818 telefonszámon vagy az adatvedelem@neak.gov.hu email címen kérheti a regisztrációkor megadott adatai pontosítását, javítását.
74 ezer embert kellett volna a legközelebbi kórház oltópontjára küldeni, de ez lehetetlennek bizonyult. A nyilvántartásból sem sikerült kinyerni, hogy kiket oltottak be eddig. Végül egy telefonszám ismertetése is meghaladta a kormány erejét.
Vakcinakáosz: tömegével hívnak olyanokat sms-ben, akik nemrég kaptak oltást, sokaknak több száz kilométert kellene utazniuk.
Az AstraZenecánál küldtek ki téves értesítéséket. 74 ezer oltást kell elhalasztani.
Itt lehetne bejelenteni, ha valaki hibát észlel az oltási rendszerben.