A világ összes esőerdőjének kétharmadát pusztította el vagy tette tönkre az emberiség

környezet

Az esőerdők védelmével foglalkozó Rainforest Foundation Norway nevű szervezet kutatása szerint az elsősorban mezőgazdasági célú fakitermelés és talajátalakítás miatt a bolygó ősi trópusi esőerdőinek 34 százaléka tűnt el és további 30 százaléka annyira megrongálódott, hogy sebezhetővé vált a tüzekkel és a jövőbeli pusztulással szemben.

A 2002 óta végbement pusztítás több mint 50 százaléka a dél-amerikai Amazonas-medencét és a környező esőerdőket érintette. A jelentés készítője, Anders Krogh szerint a szén-dioxid-elnyelő esőerdők eltűnésével erősödhet az éghajlatváltozás, ami megnehezíti a még megmaradt erdőterületek túlélését.

„Ez egy rémisztő körforgás” - mondta a trópusi erdőkre specializálódott kutató, hozzátéve, hogy 2002 és 2019 között nagyobb erdőterület tűnt el a Föld színéről, mint Franciaország.

Az amazonasi esőerdő brazíliai része jelentős nyomás alatt van évtizedek óta, mivel a mezőgazdasági termelés fellendülése miatt nagy erdőterületeket alakítanak át termőföldekké és legelőkké. A folyamat csak súlyosbodott azóta, hogy Jair Bolsonaro brazil elnök 2019-ben hivatalba lépett.

Ennek ellenére az Amazonas vidéke jelenti a legnagyobb reményt a még megmaradt esőerdők megőrzésére. Az amazonasi és a szomszédos esőerdők alkotják a bolygó még érintetlen trópusi erdőborításának 73,5 százalékát.

A többségében Indonéziához tartozó délkelet-ázsiai szigetek a második helyen állnak a 2002 óta végbement - és esetükben elsősorban a pálmaolaj ültetvények kialakítását szolgáló - erdőpusztítás miatt.

Harmadik helyen Közép-Afrika áll, ahol a Kongó folyó medencéjének környékére összpontosul a mezőgazdasági és fakitermelési célokat szolgáló erdőirtás. (MTI)