Először Moszkvában tartották fogva a február elején három és fél évre ítélt orosz ellenzéki politikust, Alekszej Navalnijt, majd - mint utólag kiderült - egy börtöntáborba vitték a fővárostól keletre, a vlagyimiri régióba. Ügyvédjei szerint most onnan is eltűnt, és egyelőre nem árulták el nekik, hol van.
A korábban minden jel szerint az orosz titkosszolgálatok által megmérgezni próbált Navalnijt arra hivatkozva ítélték el, hogy korábban megsértette a feltételes szabadon bocsátás feltételeit. A nyugati kormányok politikailag motiváltnak tartják az ítéletet, az Európai Unió négy fontos orosz tisztviselőt tiltott ki március elején. (Reuters)
A tárgyalás nem szűkölködött abszurd jelenetekben. Több száz tiltakozót letartóztattak, a végén pedig börtönre ítélték az ellenzéki politikust.
Az Unió az ellenzéki politikussal való törvénytelen bánásmód miatt lépett így fel.