Nyárra már vakcinabőség lehet Magyarországon

járvány
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

A rövid távú járványhírek rosszak, a középtávúak már jobbak.

A rossz hírek a kórházakból érkeznek: már majdnem tízezer covid-fertőzött van olyan állapotban, hogy az otthoni gyógyulásnál komolyabb ellátás kell számukra. Közülük 1067 fertőzött lélegeztetését gépekkel kell segíteni. Zacher Gábor szerint olyan túlterheltek a kórházak, mintha minden nap tömegbaleset történne.

A harmadik hullám még hosszú hetekig nagyon magasan tarthatja a kórházban kezelt covidosok számát.

Orvosok beszámolói szerint a súlyos állapotban lévő koronavírus-fertőzöttek fiatalabbak, mint tavasszal vagy ősszel. A halálozási adatok alapján az áldozatok átlagéletkora 5 évvel alacsonyabb a tavaszi első hulláménál.

A vírus a buborékot is képest kijátszani, legalábbis azt, amivel a magyar szervezők próbálták megvédeni az egy év után megtartott első nagyobb nemzetközi vívóverseny résztvevőit. A hazai szövetség pedig azért vállalta a világkupa megrendezését, hogy minél több magyar résztvevő juthasson ki a bizonytalan megrendezésű tokiói olimpiára. A gyorsmérleg: 8 fertőzött résztvevő, karanténban itt ragadt japánok.

Egy új francia mutáció pedig a jelek szerint a PCR-tesztet tudja kijátszani.

A pozitív híreket az oltásfrontról várhatjuk. Ebből akad, de az egyik legfontosabb végleges lezárására csütörtökig várni kell. Több ország elővigyázatosságból felfüggesztette az AstraZeneca vakcinájának beadását. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ismét megerősítette, hogy semmi nem utal arra, hogy az AZ-oltóanyag vérrögöt okozna. Az EMA szerint a vakcina előnyei felülmúlják a vélt hátrányait. Csütörtökön várható a vizsgálatok végleges lezárása.

Kemenesi Gábor virológus szerint a 17 millió beadott Astra-Zeneca oltás után negyvennél kevesebb beoltottnál tapasztaltak vérrögképződést, ez pedig a rendelkezésre álló adatok szerint nem tér el lényegesen egy ekkora populációban általában előforduló esetek számától. A belga egészségügyi miniszter egyenesen úgy fogalmazott, hogy „felelőtlenség” volna leállítani az oltakozást az AstraZeneca vakcinájával, amikor ennyi új fertőzött van

Ami már rövid távon is jó hír: a kínaiak az áprilisra tervezett szállításukból előre hozták 100 ezer vakcina repülőgépre pakolását és Magyarországra indítását. Erre azért volt égető szükség, hogy be lehessen oltani újra mindenkit, aki megkapta az első körben a Sinopharm-oltóanyagát.

Bár az Orbán Viktor előtt lévő, messziről sokszor megmutatott tervet nem publikálják arról, hogy milyen ütemben várhatók az EU-s közös beszerzésből az oltóanyagok, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének bejelentése és a Reuters híre alapján úgy tűnik, hogy 4,6 millió magyar beoltására elég vakcina érkezhet az EU-ból április és június között. Az addig beérkező kínai és orosz oltóanyagokkal együtt - ha a gyártók tartani tudják az ígéreteiket - vakcinabőség lehet Magyarországon nyárra.

Vakcina tehát várhatóan a mostaninál jóval több lesz, az oltóanyagok beadásáról meg is kell győzni a magyarokat. Jelenleg valamivel 3 millió felett van az oltásra regisztráltak száma. Az Ipsos felmérése szerint a 30 év alattiak akarják a legkevésbé az oltást.

Bízzunk benne, hogy nagyobb lesz a hajlandóság az oltásra, mint a szerbeknél, ahol már több a vakcina, mint ahányan regisztráltak az oltásra. És ahol a járvány terjedésének megfékezésére ötnapos szigorítást kellett bevezetni.

Nálunk előfordul az is, hogy az oltás beadásával nem az embereket, hanem az őket oltó háziorvost kellene meggyőzni. Az erdőkertesi orvos esetében már ott tartunk, hogy meggyőzés helyett már kényszeríteni kell a betegei beoltására. Az oltásellenes Kiss Csabára a kormányhivatal egymillió forintos bírságot szabott ki, az orvos szerint politikai döntéssel.

Nem Kiss Csaba az egyetlen, akire büntetés vár. A Mi Hazánk Mozgalom lezárások ellen összehívott tüntetésén résztvevők közül 250 ember ellen indult eljárás, mert a lezárások idején tüntettek. (A tüntetésről szóló riportunkat itt nézheti meg.)

Nem a vakcinával, hanem az oltási programról szóló hivatalos kommunikációval van baja a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei szervezet elnökének. Szerinte ugyanis „a lakosság tájékoztatása hiányos, gyakran téves, vagy félrevezető, totális cenzúra van”, ezért a betegek gyakran a háziorvosaikat hibáztatják az oltási program akadozása miatt.

A politika eközben köszöni szépen, elvan. Az ellenzék szerint a kormány nem tesz semmit, a kormány szerint az ellenzék oltásellenes. Orbán Viktor is beszállt a járványügyi kommunikációs háborúba, az ellenzék az oltáskáoszt kérte rajta számon, a miniszterelnök tovább koptatta a szokásos lemezt.

Kásler Miklós mindenesetre élvezi a kormányfő bizalmát, Brazíliában nehezebb dolga lenne.

Visszatérve inkább a tudományhoz: hamarosan már csecsemőkön is tesztelik a Moderna-vakcináját.

És ismerje meg a világ legkreatívabb vakcinaszemléltető anyagát, amit egy magyar orvos a konyhájában készített el.

Kapcsolódó cikkek

Közel a tízezerhez a kórházi ápolásra szoruló covidbetegek száma

Lélegeztetőn már 1067-en vannak. Kevés teszttel kevés új fertőzöttet azonosítottak, a pozitív tesztarány így is kiugróan magas, 27 százalékos.

Király András
járvány

Zacher Gábor szerint olyan a helyzet, mintha minden nap tömegbaleset történne

A jelenleg mentősként is dolgozó sürgősségi szakorvos szerint már vannak olyan kórházak, ahol csak az utolsó szabad ágyakat sikerül elcsípniük.

Király András
járvány

Fiatalabbak halnak meg a harmadik hullámban, mint az első kettőben

A március 1. óta regisztrált covidáldozatok átlagéletkora öt évvel alacsonyabb, mint a tavaly tavasziaké.

Haszán Zoltán
járvány

A Budapesten megrendezett nemzetközi vívóverseny 8 résztvevőjének pozitív lett a koronavírus-tesztje

Elvileg „buborékban” tartották meg az olimpiai kvalifikációs versenyt, de nem sikerült távol tartani a vírust.

Haszán Zoltán, Jávor Bence
sport

Új vírusvariáns jelent meg Franciaországban

Az első vizsgálatok szerint a variáns nem fertőzőbb, és nem teszi súlyosabbá a betegség lefolyását.

Boros Juli
járvány

Az Európai Gyógyszerügynökség szerint az AstraZenecának több az előnye, mint a hátránya

Az EMA vezetője arról beszélt, nincs arra utaló jel, hogy a vakcina vérrögöket okozna az emberi szervezetben.

Boros Juli
járvány

Kemenesi Gábor szerint rutinvizsgálatok folynak csak az AstraZeneca oltásával

A virológus szerint a tudomány jelenlegi állása szerint az oltás az egyetlen kiút a járványból, a vélt mellékhatásokról szóló híreket pedig a járvány ismert pusztításához mérten érdemes kezelni.

Király András
TUDOMÁNY

Érkezik még 100 ezer kínai vakcina, amire égetően nagy szükség is van, hogy meg tudják kapni a második adagot a már beoltottak

Teljesen eloltották az első adagot, a másodikban viszont kevesebb érkezett, és az oltást meg kell ismételni 28 napon belül.

Haszán Zoltán
járvány

4,6 millió magyar beoltására elég vakcina érkezhet az EU-ból április és június között

Orbán Viktor színes táblázata ugyan nem publikus, de más forrásokból kiszámolhatóvá vált, hogy mennyi vakcina jön a második negyedévben az EU-s közös beszerzésből.

Haszán Zoltán
járvány

Ipsos: A 30 év alattiak akarják a legkevésbé az oltást

Viszont a kutatás szerint már 50 százalék felett van az oltási hajlandóság Magyarországon.

Boros Juli
járvány

Politikai döntésnek tartja az oltást megtagadó erdőkertesi háziorvos, hogy pénzbüntetést kapott

Kiss Csaba mindenkinek a saját megítélésére bízza, hogy mit gondol a kormányhivatal döntéséről.

Boros Juli
járvány

Több mint 250 ember ellen indult eljárás a Mi Hazánk tüntetése után

A járványhelyzetben akkor is tilos gyűlést szervezni, ha a résztvevők maszkot viselnek és tartják a távolságot.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

„Oldjanak fel mindent és a természet megteszi, amit kell”

A járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések ellen tüntettek március 15-én. Vírusszkeptikusok, nyitáspártiak és szélsőjobboldaliak vonultak a Parlament elé.

Kaufmann Balázs, Halász Júlia
video

"A lakosság tájékoztatása hiányos, gyakran téves, vagy félrevezető, totális cenzúra van"

Dr. Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke Facebook-posztban részletezte, hogy milyen problémákkal szembesülnek a háziorvosok az oltási programban.

Király András
POLITIKA

Parlament: a kormány nem csinál semmit, az ellenzék oltásellenes

Ülésezik a Parlament.

Herczeg Márk
parlament

A Parlamentben kérdezték Orbánt, aki szinte mindenre azt felelte, hogy az ellenzék állítsa le az oltásellenes kampányát

Az ellenzék szerint oltási káosz van, a miniszterelnök szerint Brüsszel miatt nem tudunk eleget oltani.

Herczeg Márk
parlament

Jair Bolsonaro lecserélte egészségügyi miniszterét

Már a negyedik egészségügyi miniszterét fogyasztja a koronavírusjárvány egy éve alatt.

Király András
járvány

Hamarosan csecsemőkön is tesztelik a Moderna vakcináját

Megkezdik a hat hónapos és tizenkét év közötti gyerekeken is az oltóanyag tesztelését.

Mészáros Juli
járvány

Szerbiában több a vakcina, mint ahányan regisztráltak az oltásra

„Az internet legyőzte az Egészségügyi Minisztériumot” – kommentálta egy epidemiológus, hogy a szerb oltási csoda megtorpanni látszik, mivel már szinte az összes regisztráltat beoltották, de ők csak a felnőtt lakosság egynegyedét teszik ki. A többieket az enyhe járványintézkedések és a COVID-tagadó orvosok miatt nehéz meggyőzni a vakcina szükségességéről.

Qubit.hu
koronavírus

Egy magyar orvos kivonult a konyhába, és elkészítette a világ legkreatívabb vakcinaszemléltető anyagát

Végy néhány narancsot, avokádót, ringlót, málnát, szegfűszeget, kis tejszínhabot, és már kész is a háromfogásos vírusmenü. Speer Gábor konyhanyelven, de tudományos alapossággal mutatja be a koronavírus és a különböző vakcinák működését.

Speer Gábor
tudomány