Elkapták a salgótarjáni tengelicek rémét

bűnügy

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a 67 éves T. Gyula ellen, aki idén márciusban az ablakpárkányán elhelyezett csapdával három tengelicet fogott be, amiket aztán otthonában tartott.

Fotó: police.hu

Pedig a tengelic védett madárnak számít, természetvédelmi értéke 25 ezer forint. Az madarakat a nyomozók lefoglalták, majd a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őreinek átadták.

Fotó: police.hu

T. Gyulát a rendőrök előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki. A hatóság tagjai szakértők bevonásával vizsgálják más bűncselekmény – természetkárosítás – megvalósulását is. (police.hu)