Ausztráliában 700 ezer AstraZeneca-vakcinás oltás után két vérrögösödéses esetet észleltek, de egyik páciens sem halt meg - adta hírül kedden az ausztrál egészségügyi hatóság.
Az egyik beteg egy 40-es éveiben járó nő, állapota stabil. A másik egy 44 éves férfi, aki március 22-én kapta az oltást. A kapcsolatot a vérrögösödés és az oltás között csupán valószínűsítik, az okozati összefüggés nem bizonyított.
Mivel Ausztráliában eddig 700 ezer embert oltottak be március eleje óta AstraZenecával, mindössze egy a 350 ezerhez a valószínűsége annak, hogy valakinél az oltás után vérrögképződés alakul ki. A valószínűség Nagy-Britanniában egy a negyedmillióhoz. (MTI)
A brit adatok szerint 0,0004 százalék az esélye annak, hogy a vakcinától trombózis alakul ki. Ha valaki már megkapta az első dózist, és nem lett baja tőle, mindenképpen megéri a második oltásra is elmenni, hiszen annak még kisebb a valószínűsége, hogy csak másodjára lépjen fel a vérrögképződés.
Brit szakértők szerint az oltás előnye továbbra is sokkal jelentősebb, mint az esetleges kockázatokban rejlő veszélyek.