20 forint a marhaperkelt, beoltották Mama Merkelt

járvány
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Péntekre virradóra 241 újabb, koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet jelentett az operatív törzs, ez enyhe csökkentést jelent az elmúlt hetek csúcsértékeihez képest. Pozitív trend, hogy láthatóan csökken a kórházak terhelése, 389 fős csökkenéssel már csak 9 459 covidos beteg van kórházban, míg ez a szám március végén 12 500 fölött volt.

Jól alakul a beoltottak száma is, már több mint 3,14 millióan kapták meg legalább az első dózist.

Az óvodák és az alsó tagozatok hétfői megnyitásról beszélt Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában, azt mondta, a honvédség fertőtlenítette az iskolákat, hogy megkezdődhessen a tanítás. Az interjú további részében főleg a magyar baloldalt vádolta azzal, hogy oltásellenes.

Akárki is legyen oltásellenes, az oltási kedv szerencsére folyamatosan nő. Már a magyarok közel 60 százaléka tervezi beoltatni magát, 17,6 százalék pedig talán felvenné az oltást. Kb. ugyanennyien vannak az oltásellenesek is, akik azt mondják, nem akarják a vakcinát.

Persze vannak még zugai a világnak, ahol az oltásellenes keménymag igazán hangos: Tóth Vera énekesnő például arról beszélt volna élőben a Facebookon, hogy az oltás beadása után is vigyázzanak magukra az emberek, de a videóját annyian jelentették, hogy a profilját is letiltotta a Facebook. A mindenképp megfontolandó üzenet ellenére egyébként Tóth is megfertőződött az oltása utáni napokban.

Mindenki mindenfélét mond egyébként a vakcinákról, Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter például 8, részben vagy egészében téves állítást is elsütött a csütörtöki kormányinfón, a miniszterelnök pedig megint arról beszélt, hogy keletre kell fordulni a vakcinákért, mert nyugatról nem jön elég. Emellett futótűzként terjed az az álhír is, miszerint az oltás meddőséget okoz, holott természetesen ez is kamu. Közben a fejlett országok többségében arról zajlik vita, kötelezővé kellene-e tenni a koronavírus elleni oltást.

Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter egyik tanácsadója egy kormányfüggő szervezettel vizsgáltatta volna ki Zacher Gábor múltheti nyilatkozatát, amiben az orvos azt mondta, Orbánnak kell elszámolnia a koronavírus 22 ezer (azóta már több mint 24 ezer) halottjával.

Éledezik az ország

Nagyvilág

Beoltották Angela Merkel kancellárt. A kormányfő AstraZenecát kapott. A politikus közben újabb járványügyi korlátozásokat sürget, miközben kormánya épp azért a jogért harcol, hogy saját hatáskörben, a tartományok nélkül rendelhessen el kijárási tilalmat és karantént Németország legfertőzöttebb vidékein.

Szlovéniában oltják az érettségizőket, a kormány szerint ugyanis így nyugodtan készülhetnek a közelgő vizsgákra.

Hamarosan Dél-Koreában is megkezdik az orosz Szputnyik-V vakcina gyártását.

A Pfizer elnöke szerint ősszel már újra „normális” lesz az életünk. Albert Bourla arról is beszélt az olasz Corriere della Serának adott interjújában, hogy elképzelhető, hogy a Pfizer-vakcinából szükség lesz egy harmadik, emlékeztető oltásra is, de előzetes méréseik szerint a vakcina által biztosított védelem 6 hónap után is nagyon jó.

Kapcsolódó cikkek

Koronavírus: 241 halott, enyhül a kórházi terhelés

De még mindig magasak a számok. Csütörtökről péntekre 54 ezren kapták meg az első oltásukat.

Szurovecz Illés
járvány

Orbán a multinacionális profitéhséggel és a baloldali hataloméhséggel szembeni harcáról beszélt

A tanároknak azt üzente: „nagy szükség van a munkájukra, úgyhogy kérem őket, hogy segítsenek az országnak, hogy újra tudjuk indítani az életet.”

Kaufmann Balázs
belföld

Rekordon az oltási kedv

Közel hatmillió felnőttre igaz, hogy biztosan vagy talán beoltatná magát, esetleg már meg is kapta az első adagot.

Szurovecz Illés
járvány

Tóth Vera élőben biztatta volna a követőit, vigyázzanak az oltás után is, de annyian jelentették, hogy a Facebook letiltotta

Aggasztónak tartja az emberi agressziót és frusztráltságot. Több ember tagadja a betegséget, mint gondolta.

Szurovecz Illés
emberi történetek

Gulyás Gergely 8 téves állítása a vakcinákról

Egyre nehezebb érdemi válaszokat kapni a kormányinfón, de az sem mindig stimmel, ami elhangzik.

Szurovecz Illés
járvány

Orbánék újra Kína felé fordulnak vakcináért

Orbán szerint nem jön elég oltóanyag az EU-tól, pedig a kieső Janssent nagyrészt pótolja a felpörgetett gyártásából a Pfizer. A szállítások felgyorsítását kellene elérni a kínaiaknál is.

Haszán Zoltán
járvány

Futótűzként terjed az álhír, hogy a koronavírus-vakcinák meddőséget okoznak

A szakértők nem győzik hangsúlyozni: biológiailag lehetetlen, hogy a vakcina hatására termelt antitestek a méhlepény kialakulásában szerepet játszó fehérjéket is támadják. Ha viszont valaki emiatt nem oltatja be magát, és teherbe esik, az a saját és születendő gyereke egészségét is veszélyezteti.

Bodnár Zsolt
tudomány

Kötelezővé kéne-e tenni a koronavírus elleni oltásokat?

Ahogy egyre több a vakcina, felpörgött a vita a kötelező oltásról is. A nyájimmunitás mindenkinek az érdeke, a szakértők viszont óvatosak a kötelező oltással kapcsolatban: vannak, akik szerint ez akár visszafelé is elsülhet.

Horváth Bence
járvány

Kásler tanácsadója megvizsgáltatná Zacher nyilatkozatát, aki arról beszélt, Orbánnak el kell számolnia a halottakkal, és be kellene engedni a sajtót a kórházakba

Kollár Lajos az Egészségügyi Szakmai Kollégiumhoz fordult, pedig orvosok etikai ügyeiben az Orvosi Kamara az illetékes.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Szombattól újra tartanak nyilvános miséket a katolikus templomokban

De a megyés püspökök továbbra is felmentést adnak a híveknek a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól.

Czinkóczi Sándor
vallás

Hétfőtől újraindulnak a közlekedési vizsgák

A részvétel kötelező feltétele az orrot és szájat eltakaró maszk viselése.

Czinkóczi Sándor
közlekedés

Nyílt levélben kéri Orbántól a MOSZ, hogy halasszák el az iskolák és óvodák nyitását

Az óvodás és kisiskolás gyerekek között lehetetlen a távolságtartás, így akár egy gyerek is megfertőzhet egy egész csoportot, akik aztán hazaviszik a szüleikhez a fertőzést.

Szász Zsófi
járvány

Angela Merkelt AstraZenecával oltották be

Most került sorra.

Czinkóczi Sándor
külföld

Merkel szerint elengedhetetlen újabb korlátozásokat bevezetni ahhoz, hogy megtörjék a járványt

Ezért felhatalmazást kért a Bundestagtól, hogy átnyúlhasson a tartományok feje felett.

Kaufmann Balázs
külföld

Beoltják az érettségizőket Szlovéniában

Jövő héten kezdik.

Szász Zsófi
külföld

Dél-koreai cégcsoport is gyárt majd Szputnyik V vakcinát

Havonta több mint 100 milliós tételben.

Kaufmann Balázs
járvány

A Pfizer elnöke szerint ősszel már újra normális lesz az életünk

Albert Bourla szerint sikerül ellenőrzés alatt tartani a járványt, és a covid idővel olyan része lesz az életünknek, mint az influenza. Viszont momst úgy tűnik, szükség lehet egy harmadik oltásra a Pfizerből is.

Boros Juli
járvány