Végleg bezárt Budapest legborzalmasabb étterme

horror

2020 márciusában, a koronavírus-járvány hatására bezárt Budapest legrosszabb étterme, a Monarchia Old (régebbi nevén Galilei), azóta pedig kiderült, hogy már nem is fog újranyitni. Tulajdonosaik a G7 cikke szerint fél éve próbálják kiadni az üzlethelyiséget, ám még nem akadt rá érdeklődő.

Az egykori Galilei terasza
Fotó: 444

A 444-en először 2013-ban volt szó az étteremről, ahol minden rossz volt: a konyha, a hangulat, mocskosak voltak a poharak, és wc-től is undorodott az épeszű ember, cserébe viszont iszonyú lehúzósan operált. A cikkben Bede Márton azt írta a Tripadvisoron a legalacsonyabb értékeléseket begyűjtő helyről, hogy „a Galileit a magyar vendéglátás állatorvosi lovának nevezni tiszteletlenség szerencsétlen állatorvosi lovakkal szemben.” Később azt is megírtuk, hogy az éttermet birtokló Csöppü családé a Váci utca számos más turistakopasztó helye is.

Nem tűnik túl szabályosnak!

Amikor már senkinek nem lehetett illúziója erről az étteremről, egy olvasónk fotója alapján kiderült az is, hogy milyen gusztustalan körülmények uralkodnak a konyhában, például a földön tárolták a húsokat. Talán kijelenthetjük, hogy ezért az étteremért nem kár.

Kapcsolódó cikkek