Van már olyan ország, ahol nem kell maszkban napozni

járvány

Itt a 444 járványügyi napi összefoglalója.

Csendesen javulnak a járványadatok Magyarországon, de a halálozási adatok még így is magasak: 197 újabb áldozatot jelentettek.

Helyenként már lassan csökken, de még mindig nagyon magas a koronavírus koncentrációja a szennyvízmintákban. Miskolcon még nőtt is.

Röst Gergely matematikus, a kormánynak is tanácsot adó elemzőcsapat tagja óvatosan azt jelezte, hogy jobb lett volna később nyitni. Szerinte valóban javulnak az adatok, de „a nagy kérdés az az, hogy az enyhítések ezen hogyan fognak változtatni”. Azt mondja, hogy néhány hét múlva kevésbé lesz kockázatos összejönni a családdal, mint most. Ahogy fogalmazott: egy kis türelem nagy járványügyi nyereséget hozhat.

Müller Cecília beszélt azokról, akiknél az oltás után elvégzett antitest-teszt nem mutatott ki kellő ellenanyagot a vírussal szemben. Szerinte az immunitás bonyolultabb annál, hogy egy teszttel kimutatható legyen. Arra pedig még nem tudott válaszolni, hogy szükség lesz-e harmadik oltásra. Az oltás utáni immunitással bővebben is foglalkozunk még a héten, addig is várjuk az oltás után elvégzett laborvizsgálatokat.

Izraelben már jóval előrébb tartanak: nem kötelező már maszkot hordani az utcán. Ehhez mondjuk az kellett, hogy beoltsák a 16 év felettiek 85 százalékát.

Amerikában már a nagykorúak fele kapta meg a védőoltás legalább első adagját. Magas szám, de a nemzetközi vakcinaversenyben még mindig jobban áll Izrael, az Egyesült Arab Emírségek, Chile és az Egyesült Királyság.

Bhután pedig még náluk is jobban áll. A kis himalájai királyságban az oltásra jogosult felnőttek 93 százaléka már megkapta a vakcinát mindössze három hét alatt. Hamarabb is elkezdhették volna a programot, de a szerzetestanács úgy vélte, a csillagok állása március végén kedvezőbb lesz.

Az Oxfordi Egyetemen a koronavírus-fertőzésen átesett önkénteseket fertőznek meg újra a vírussal egy most kezdődött kísérletben, hogy jobban megértsék, mi történik ilyenkor a szervezetben.

Szén-dioxid-koncentráció mérővel csekkolni tudjuk, hogy mikor érdemes már szellőztetni egy helyiségben. Mivel a koronavírus alapvetően aeroszolokkal terjed, a szén-dioxid mennyiségét mérő eszközökkel a levegő biztonsága is figyelemmel követhető.

Elkapták a koronavírust egy amerikai állatkert vidrái. Ember fertőzhette meg őket, de meggyógyultak.

Kapcsolódó cikkek

Koronavírus: 197 halott, de javuló járványadatok

Hétfőre elég kevés, 14 ezer ember kapott oltást.

Szurovecz Illés
járvány

Helyenként már lassan csökken, de még mindig nagyon magas a koronavírus koncentrációja a szennyvízmintákban

Miskolcon még mindig nő.

Szász Zsófi
járvány

Röst Gergely: Néhány hét múlva kevésbé lesz kockázatos összejönni a családdal, mint most

A matematikus szerint most egy kis türelem nagy járványügyi nyereséget hozhat.

Szurovecz Illés
járvány

Müller Cecília: Még nem tudjuk, kell-e harmadik oltás

Elképzelhető, hogy akár mind az ötből szükség lehet rá. Beszélt arról is, hogy van-e értelme antitest-tesztet végeztetni. Aminek az eredményeit továbbra is várjuk az olvasóinktól.

Haszán Zoltán, Szurovecz Illés
járvány

Küldje el nekünk a laboratóriumi teszteredményét, ha megnézette, hogy az oltás beindította-e az immunválaszt

Összegyűjtjük, aztán szakemberekkel kiértékeljük.

Haszán Zoltán
járvány

Izraelben már nem kell kültéren maszkot viselni

Lazítottak, miután a 16 éven felettiek 85 százalékát már beoltották.

Fődi Kitti
járvány

Amerikában már a nagykorúak felét beoltották

Január óta jelentősen nőtt az oltási kedv, a demokraták még mindig nyitottabbak.

Szurovecz Illés
járvány

Három hét alatt szinte mindenkit beoltottak Bhutánban, de mégis hogyan?

Már korábban is kaphattak volna vakcinát, de a szerzetesek szerint nem volt megfelelő az időpont. Aztán alig több mint két hét alatt szinte minden felnőttet beoltottak. Bejáratott rendszert használtak, és az önkéntesekre akkor is lehetett számítani, ha az oltóközpontok sátrait éppen jakok rombolták le.

Boros Juli
járvány

COVID-19-en átesetteket fertőznek meg újra koronavírussal egy oxfordi kísérletben

Még mindig nem tudni biztosan, miért hat a koronavírus az egyik emberre így, a másikra úgy. Egy szigorúan ellenőrzött emberkísérletben most a fertőzésen átesett fiatalok szervezetén tanulmányozzák az immunrendszer reakcióját.

Qubit.hu
tudomány

Zárt térben egy pofonegyszerű eszközzel megmérhető, mennyire biztonságos a levegő, amit belélegzünk

Az irodákban, osztálytermekben vagy üzlethelyiségekben felgyülemlő szén-dioxid mennyisége szoros összefüggésben van a kilélegzett és még nem cserélt levegő mennyiségével. Mivel a koronavírus alapvetően aeroszolokkal terjed, a szén-dioxid mennyiségét mérő eszközökkel a levegő biztonsága is figyelemmel követhető.

Sándor László
koronavírus

Elkapták a koronavírust egy amerikai állatkert vidrái

Az állatok prüszköltek, köhögtek, és letargikusak voltak. De várhatóan teljesen felépülnek majd.

Csurgó Dénes
ÁLLAT