A Manchester Unitedben nevelkedett középső középpályást igazol az MTK

magyar foci

A 444 tudomása szerint a középpályán kezdi a csapat megerősítését az MTK, a 25 éves angol, egykori korosztályos válogatott James Weir igazolásával.

Forrás

Weir a Manchester Unitedban nevelkedett, majd kisebb angol klubok után legutóbb Szlovákiában, az elsőosztályú Pohronie (Garamszentkereszt) csapatában játszott. Ebben az idényben 22 meccsen 5 gólja és 2 gólpassza volt.

James Weir Prestonban született, a North Endben kezdett focizni, majd 13 évesen igazolt át a Manchester Unitedhez. Itt nyolc évet töltött el, ebből az utolsó két évben profi szerződéssel. Az U23-as csapatnak kapitánya is volt.

A nagycsapatban egyszer lépett pályára,2016-ban egy Arsenal ellen 3-2-re megnyert hazai bajnokin, a megsérült Ander Herrera helyett a hosszabbításban. Ezután Luis van Gaal többször is a kispadra jelölte az idényben, de többet nem játszott. Bár az idény végén szerződéshosszabbítást ajánlottak neki, ő a több játéklehetőséget választva egymillió fontért az akkor még szintén a Premier League-ben játszó Hull Cityhez igazolt inkább.

A számítása azonban - főként egy súlyos sérülés miatt - nem jött be. Az első hulli idényében egy PL-meccset sem kapott, összesen 3 Ligakupa-meccsen lépett pályára, majd a 2017-es idény elején olyan súlyos térdsérülést szenvedett, hogy az egész idényt ki kellet hagynia. Sőt a sérülés a következő idényét is elszúrta, így három év után összesen 7 meccsel a lábában igazolt tovább a League One-ban játszó Boltonhoz. Bár volt összesen 12 meccse, itt sem került be a kezdőbe, így tavaly tavasszal külföldre igazolt, Garamszentkeresztre. Itt a koronavírus miatt megszakadt idény újraindítása után 5 meccsen egy gólt lőtt.

A mostani idény volt karrierje első, stabil kezdőként lejátszott szezonja, amiben azonnal gólokat lőtt és gólpasszokat adott. Weir támadó középpályásként is védekezőbb funkcióban is pályára lépett.