Elő a plasztikkártyákkal!

járvány
  • Jól megy az oltás, de a halálozás még mindig magas.
  • Orbán Viktor szerint ez csak módszertan kérdése.
  • Jövő héten nyitnak a mozik, színházak, uszodák és számos más létesítmény, de ezek csak védettségi igazolvánnyal látogathatók.

Felpörgött az oltási program, de még mindig magas a napi halottszám, péntekre virradóra 207 újabb, koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet jelentett az operatív törzs. A kórházak terhelése viszont enyhül, már csak 7 177 embert kezelnek kórházban.

Orbán Viktor is beszélt a magas halálozásokról péntek reggeli rádióinterjújában, azt mondta, Magyarország inkább a jobban teljesítő országok közé tartozik ezen a téren. Ez nem teljesen így van, már vannak olyan kimutatások, melyek szerint a járvány kezdete óta lakosságarányosan Magyarországon halt meg a legtöbb koronavírus-fertőzött az egész világon. A miniszterelnök ezt pusztán a módszertannal magyarázza, szerinte azért van így, mert Magyarországon mindenkit koronavírusos halottként regisztrálunk, aki koronavírus-fertőzött volt a halálakor. Orbán úgy beszélt, mintha ezzel nagyon egyedülállóak lennénk, holott az Egészségügyi Világszervezet ajánlása is éppen ez.

A rossz halálozási adatokat legalább részben egyébként magyarázhatja az is, hogy a 80 év fölöttiek több mint fele még nem kapta meg a második oltását.

Az oltottak száma 89 396 fővel nőtt, ami remek hír, ezzel át is léptük a 3,5 millió főt. A kormány intézkedései szerint szombaton már meg is nyithatnak a teraszok, de a dunai hajókázás kedvelőinek is jó hírünk van: mehetnek Visegrádra sétahajózni. Orbán a rádióinterjújában a jövő hétre tervezett intézkedésekről is beszélt, azt mondta, négymillió beoltottnál már nyitnak a mozik, színházak, uszodák, fürdők, konditermek és sok más szolgáltatás, igaz, ezeket csak védettségi igazolvánnyal lehet majd igénybe venni.

A Bács-Kiskun megyei Balotaszállás lakosai azonban egy évre kedvenc kocsmájuk nélkül maradnak, ugyanis a terasznyitás előtt néhány nappal egy Lakk Balázs nevű férfi megivott ott egy sört.

Az oltási program további pörgetése érdekében már online is tudnak időpontot foglalni a regisztráltak, igaz, egyelőre csak Sinopharm oltásra.

A főváros is igyekszik erősíteni az oltakozási kedvet, az önkormányzat cégeinél szabadnapot kapnak a dolgozók, ha felveszik az oltást.

Vannak viszont néhányan olyanok, akik hiába kapták meg mindkét oltásukat, az antitest-tesztek nem mutattak ki náluk a védettséghez elegendő antitestet. Elképzelhető, hogy ezek az emberek még így is védettek, legalábbis nem lennének súlyos tüneteik, ha elkapnák a betegséget, a kormány azonban egyelőre nem siet megnyugtatni őket.

Külföld

Az Európai Gyógyszerúgynökség szerint az AstraZeneca oltóanyaga továbbra is beadható, előnyei messze felülmúlják esetleges hátrányait.

Az Európai Unió újabb 1,8 milliárd koronavakcinát vesz a Pfizertől.

A szlovén hatóságok döntése értelmében csak egy oltást kapnak azok, akik átestek a koronavíruson. Több vizsgálat is szól már arról, hogy náluk valóban elég lehet a védettség kialakulásához egyetlen dózis is bizonyos oltóanyagokból.

Japánban négy prefektúrában vezetnek be szigorító rendelkezéseket, Tokióban, Oszakában, Kiotóban és Hijogóban, miután Japánban súlyosbodik a járvány.

Kapcsolódó cikkek

Felpörgették az oltásprogramot, de még mindig kétszáz felett a halálos áldozatok napi száma

Tegnap csaknem 90 ezren kapták meg a védőoltás első adagját. A kórházban ápoltak száma esik, a halálos áldozatoké még mindig nagyon magas.

Király András
járvány

Orbán már várja, hogy a teraszán bedobjon egy pofa sört

Kacarászva adott interjút a Kossuth rádiónak az újranyitásról. A jövő héttől nyerhet értelmet az oltási igazolvány, azzal lehet majd vegyülni.

Király András
POLITIKA

Világrekord magyar halálozás a teljes járványban

Ebben a teljes, egy éve tartó járvány benne van, az enyhébb első, a keményebb második és az igazán súlyos harmadik hullám is.

Szurovecz Illés
járvány

Magyarországon a 80 év felettiek kevesebb mint fele kapta meg mindkét adag oltást, ez magyarázhatja a gyászos halálozási adatokat

Bár az összes beoltottat tekintve az Európai Unió élvonalában vagyunk, az idősek között Magyarországon számottevően kisebb a beoltottak aránya, mint az uniós átlag. Mivel az idősek körében a halálozás kockázata is nagyobb, ez hozzájárulhat ahhoz, hogy nálunk lakosságarányosan többen halnak meg COVID-ban, mint bárhol máshol a világon.

Radó Nóra
koronavírus

Szombattól nemcsak teraszon ülni, de hajókázni is lehet majd a Dunakanyarban

Április 24-én újraindítja a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös-Nagymaros-Visegrád útvonalon a hajós körjáratot a Mahart PassNave Kft.

Mészáros Juli
közlekedés

Napokkal a terasznyitás előtt ittak meg egy sört a balotaszállási kocsmában, amit emiatt egy évre bezárnak

„Épp sörözgetett, amikor beléptek a rendőrök. Ettől úgy meglepődött, hogy az utolsó kortyot elfelejtette meginni.”

Mészáros Juli
emberi történetek

Már online tudnak időpontot foglalni azok, akik regisztráltak az oltásra

Egyelőre csak a jövő hétre és csak a kínai vakcinára.

Mészáros Juli
járvány

Szabadnapot kapnak a fővárosi cégeknél azok a dolgozók, akik beoltatják magukat

Karácsony Gergely kérésére ezzel motiválnák a dolgozókat.

Mészáros Juli
járvány

Valamit kellene mondani azoknak, akiknek a tesztje az oltás után nem mutatott ki antitestet

Jövő héten szinte visszatér az élet. De mit csináljon az, akinek védettségi igazolványa van ugyan, antitest viszont nincs a szervezetében?

Haszán Zoltán
járvány

Az Európai Gyógyszerügynökség szerint az AstraZeneca előnyei továbbra is felülmúlják az esetleges kockázatokat

Az eddigi vizsgálatok alapján így gondolják.

Szász Zsófi
járvány

Újabb 1,8 milliárd Pfizer/BioNTech vakcinát vesz az EU

A szerződésben szó van második generációs, az újabb vírusvariánsok ellen is védelmet nyújtó vakcinákról is.

Szász Zsófi
eu

Szlovéniában csak egy oltást kapnak azok, akik voltak betegek

A koronavíruson átesettek a vakcinát fél évvel gyógyulásuk után kapják meg.

Mészáros Juli
járvány

Tokióban és Oszakában is egészségügyi vészhelyzetet hirdettek

Japánban súlyosbodik a járvány, három hónap múlva pedig olimpia.

Mészáros Juli
járvány