Miloš Zeman cseh elnök szerint csak az egyik lehetőség, hogy külföldi titkosszolgálati akció van a 2014-es, vrbeticei robbanás hátterében. A másik lehetőség továbbra is az, hogy nem megfelelően tárolták a lőszereket, mondta egy vasárnapi interjúban „Mindkét változatot komolyan veszem, és szeretném, ha alaposan kivizsgálnák.”
A miniszterelnök és a belügyminiszter múlt szombaton jelentették be, hogy szinte bizonyos, hogy az orosz katonai titkosszolgálat ügynökei robbantották fel a lőszerraktárat. Ugyanazt a két titkos ügynököt vádolták meg, akiket a brit elhárítás Szergej Szkripal és a lánya megmérgezésével, illetve egy brit nő megölésével is vádol. A Bellingcat szerint hat ügynök vehetett részt az akcióban, közülük ketten előtte Budapesten is megfordultak.
Csehország már kiutasított 18 orosz diplomatát, és kizárták a Roszatomot egy atomerőmű bővítésére kiírt tenderről.
Már 18-ban tudták, hogy ott voltak, már 19-ben felmerült a bolgár szál, de csak mostanra derült ki, hogyan kapcsolódnak a mozaikdarabok. Miskin és Csepiga előbb csapott le Vrbeticére, mint Salisburyre.
A Bellingcat újabb részleteket közölt a 2014-es csehországi merénylet elkövetőiről. Szerintük Miskinnek és Csepigának négy társa lehetett még, és ketten közülük magyarországi diplomáciai útnak álcázták küldetésüket.