Aki nem válogat, azt egy napon belül beoltják

járvány

A járványügyi adatok továbbra is kedvezőek, bár még mindig nagyon magas az áldozatok száma, 188 újabb halálesetet jelentettek szerda reggel.

Titokban bővült közben azoknak a vakcináknak a kínálata, amelyekkel az oltóközpontokon oltanak már bárkit, aki eddig nem került sorra. Egyelőre ez még azt jelenti, hogy a kínai mellett most már AstraZenecára lehet bejelentkezni, utóbbival hétfőtől oltanak. Pfizer, Moderna és Szputnyik is érkezik szép számban a héten, de ezek egyelőre még nincsenek a könnyen elérhető oltóanyagok listáján. A Pfizerrel a 16-18 éveseket kezdik oltani, de májustól ebből is jön még 1,3 millió adag.

A vakcinabőséget mutatja, hogy mehetnek oltásért már azok is, akik 3 hónapon belül kapták el a vírust. És végre elkezdik a fogvatartottakat is oltani a börtönökben. Az összes fogvatartott 65 százaléka kéri az oltást. Kínai vakcinát kapnak.

Szlávik János ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy 1-2, de akár még hárommillió ember beoltására is szükség lehet a járványveszély csökkenéséhez.

Ha valaki amiatt aggódna, hogy mindenféle tünet és mellékhatás nélkül vészeli át a vakcina beadását, és így vajon működik-e az oltás, azt a Cardiff Metropolitan Egyetem immunológus előadója nyugtatja meg.

Jó hír, hogy újraindulnak az onkológiai szűrővizsgálatok, amiket Kásler Miklós két hete állított le, az - egyébként akkor már javuló - kórházi adatokra hivatakozva. A felfüggesztést kritizálták a rákellenes szervezetek, mert véleményük szerint komoly egészségügyi kockázata lehet a szűrővizsgálatok leállításának.

Nemcsak a szűrővizsgálatok indulnak újra, de hétfőtől lehet ismét egynapos sebészeti ellátást is végezni.

Indiában továbbra is drámai a helyzet, annyira sok áldozata van a járványnak Delhiben, hogy máglyákat kellett építeni a városban, mert a krematóriumok nem bírják a terhelést. Mindenesetre a BioNTech vezetője szerint az oltásuk az indiai variáns ellen is hatékony lesz.

Brit felmérés szerint az angol felnőttek 68,3 százalékában ott lehet a koronavírus elleni antitest, és már a vakcina első dózisának beadása is sokat segít a járvány lassításában.

Szigorú járványügyi óvintézkedések mellett, szabadtéren, de már idősotthonokban tudott kamarakoncerteket adni a Budapesti Fesztiválzenekar. Az otthonok lakói mellett a zenészeknek is nagy élményt jelentett, hogy több mint egy év után ismét közönség előtt játszhattak.

A nap idiótasága: a miami Centner Academy nevű magániskola vezetése valami interneten terjedő álhír alapján úgy döntött, hogy megtiltja a már beoltott tanárainak, hogy gyerekekkel találkozzanak.

Kapcsolódó cikkek

Visszaszorulóban a járvány, de még mindig magas az áldozatok száma

10 százalék alatt a pozitív tesztek aránya, csökken a kórházi terhelés, és nagyot nőtt az oltottak száma. 188 újabb áldozata van a járványnak.

Szurovecz Illés
járvány

A kínai vakcina mellett már az AstraZenecára is lehet foglalni időpontot

Megnyílt a lehetőség, hétfőtől oltják a bejelentkezőket a brit-svéd vakcinával.

Haszán Zoltán
járvány

Hivatalosan is bejelentették, hogy AstraZeneca-vakcinára is lehet már időpontot foglalni

A Pfizerre még nem lehet becsekkolni. A hivatalos indoklás szerint azért, mert a most érkezett szállítmányból a 16-18 éveseket oltják majd, illetve második körre megy el.

Haszán Zoltán
járvány

Elkezdődött a fogvatartottak oltása a börtönökben

Az összes fogvatartott 65 százaléka kéri az oltást. Kínai vakcinát kapnak.

Kiss Imola
járvány

Szlávik szerint 1-2, de akár még hárommillió ember beoltására is szükség lehet a járványveszély csökkenéséhez

Az intenzív osztályok leterheltsége még mindig nagy, ezért a halálesetek száma csak lassan mérséklődik.

Horváth Bence
járvány

Miért nem baj, ha valakinél elmaradnak a mellékhatások a koronavírus-vakcina után?

Ha nincs mellékhatás, vajon az oltás által szerzett védettség is gyengébb? Miért fordulnak elő ritkábban mellékhatások az idősebbeknél és férfiaknál? A Cardiff Metropolitan Egyetem virológus előadója tisztázta ezeket a kérdéseket.

Qubit.hu
tudomány

Csütörtöktől újraindulnak az onkológiai szűrővizsgálatok

Kásler Miklós még április közepén döntött a leállításukról.

Horváth Bence
Egészségügy

A rákellenes szervezetek szerint komoly egészségügyi kockázata lehet az onkológiai szűrővizsgálatok leállításának

Kásler Miklós a fertőzöttek számára hivatkozva függesztette fel a szűrővizsgálatokat.

Fődi Kitti
Egészségügy

Kásler: Hétfőtől újra lehet egynapos sebészeti ellátást végezni

Az Emmi szerint ezt az új fertőzöttek és a fertőzésgyanús esetek meg a kórházi ellátást igénylő betegek számának csökkenése teszi lehetővé.

Herczeg Márk
Egészségügy

Annyira sok áldozata van a járványnak Delhiben, hogy máglyákat kellett építeni a városban

Az indiai város krematóriumai nem bírják a terhelést.

Horváth Bence
járvány

A BioNTech vezetője szerint az oltásuk az indiai variáns ellen is hatékony lesz

Ugur Sahin szerint nem szabadna kivételezni az oltottakkal a nyitásnál, az Európai Bizottság remek munkát végzett a vakcinákkal, augusztusra pedig Európában kialakul a közösségi immunitás.

Csurgó Dénes
járvány

A brit statisztikai hivatal szerint az angol felnőttek 68,3 százalékában ott lehet a koronavírus elleni antitest

És már a vakcina első dózisának beadása is sokat segít a járvány lassításában.

Herczeg Márk
járvány

Idősotthonok udvarán adott koncertet a Budapesti Fesztiválzenekar

Kilenc helyszínen, összesen 350 ember előtt játszottak. Az otthonok lakói mellett a zenészeknek is nagy élményt jelentett, hogy több mint egy év után ismét közönség előtt játszhattak.

Horváth Bence
ZENE

Egy miami iskolából kitiltották a beoltott tanárokat

Mert az iskola vezetése elhitt valami interneten terjedő hülyeséget arról, hogy a beoltottak veszélyesek a beoltatlanokra.

Király András
külföld