A német kormány szerint nem a szabadalmi jogok, hanem a termelési kapacitások szűkössége és a szigorú minőségi elvárások szabnak határt a koronavírus elleni vakcinák gyártásának, írja a BBC. Ezért nem támogatják az oltások szabadalmainak feloldását, amit eredetileg India és Dél-Afrika kezdeményezett tavaly ősszel, a napokban pedig az Egyesült Államok is beállt mögé.
A javaslat támogatói szerint a szabadalmak már a puszta létükkel is korlátozzák a vakcinák fejlesztésén dolgozó többi gyógyszercéget, ami a világ jelentős részén vakcinahiányhoz vezet. Közben elismerik, a szabadalmak feloldása önmagában kevés, a technológiai transzfert, illetve a know-how megosztását is követelik.
Franciaország és Olaszország is támogatja a szabadalmak feloldását, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pedig azt mondta, az Unió készen áll tárgyalni róla. Igaz, korábban világossá tette, hogy személyesen nem rajong az ötletért.
A gyógyszercégek azzal érvelnek, a szabadalmak feloldása biztonsági és minőségi kockázatokkal is járna a vakcinagyártásban.
Közben a Reuters által idézett szakértők azt mondják, hónapokba telhet, mire sikerül egyezségre jutni a Kereskedelmi Világszervezetben (WTO)
Ez nagy áttörés, még ha nem is feltétlenül lesznek gyors következményei. A szabadalmi jogok feloldását a Világkereskedelmi szervezetnek is egyhangúlag kell támogatnia, ahol még elbukhat az EU és Nagy-Britannia ellenállásán.
India és a dél-amerikai országok kezdeményezik a WTO-nál a vakcinák szabadalmának feloldását. Az kérdés, hogy ez valóban megoldaná-e a világ vakcinaellátásának problémáit, az azonban vitathatatlan, hogy a jelenlegi rendszer nem működik jól.