Már csak pár napig lehet felajánlani az adó 1+1 százalékát, utána a kormány dönti el, mire menjen el a pénz

POLITIKA

Minden magyar állampolgárnak joga van a személyi jövedelemadója 1 százalékát egy regisztrált civil kedvezményezettnek, egy másik 1 százalékát pedig egy technikai számmal rendelkező, elismert egyháznak felajánlani az szja-bevallástól függetlenül.

A pénzt idén legkésőbb május 20-ig, azaz csütörtök éjfélig lehet felajánlani postán vagy az ügyfélkapun keresztül, a NAV honlapján.

Egészen érthető, hogy az 1+1 százalékos nyilatkozatban mit kell kitölteni, de aki elakad, kérdezhet a NAV infóvonalán a 1819-es számon. A rendelkező nyilatkozaton az adózó jelezheti – de nem kötelező –, hogy a nevét és elérhetőségét a megjelölt civil szervezettel közölje a NAV.

A civil szervezetek listája és technikai száma itt, az egyházaké pedig itt érhető el.

Az adószabályok szerint annak, aki ugyanannak az egyháznak adná az 1 százalékát, mint az előző évben, nem kell új nyilatkozatot tennie, a felajánlást automatikusan figyelembe veszi a NAV addig, amíg az adózó újabb nyilatkozattal nem jelöl meg másik kedvezményezettet, vagy vissza nem vonja a korábbi nyilatkozatát. A civil szervezeteknél ez nincs így, azoknál minden évben újra nyilatkozni kell.

Érdekesség, hogy bár egy strasbourgi ítélet szerint jogsértően fosztották meg az egyházi státuszától a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, a bíróság csak az elmaradt támogatások kifizetésére kötelezte az államot, a 2011-ben elvett egyházi státusz rendezésére nem. Viszont a MET legalább visszakapta a 0444-es technikai számát, így több évnyi kihagyás után újra fel lehet ajánlani az egyházi 1 százalékot. (Az egyházat vezető Iványi Gábor régen jóban volt Orbán Viktorral, két gyerekét is megkeresztelte, ma viszont már fasisztának tartja a miniszterelnököt.)

Az 1 százalék felajánlások túlnyomó többsége már online történik, de mivel az e-bevallással lehetővé vált, hogy az adózó rá se nézzen az adóbevallására, hiszen a NAV megcsinálja helyette, sokan az 1 százalékot is elfelejtik. 2016-ban még közel 1,5 milliárd forintot kaptak a civil szervezetek közel 370 ezer adózótól, az új rendszer 2017-es bevezetésével ez az összeg közel 30 százalékkal visszaesett, mert a felajánlók száma is csökkent 100 ezerrel.

A NAV szerint 2018 óta 400 ezerrel többen adtak 1 százalékot vallási közösségnek, de a civil szervezeteknél fordított az arány: 2015-ben 2,2 millióan ajánlották fel az 1 százalékot, tavaly már csak 1,6 millióan, így az adózók összesen 9,6 milliárd forintot juttattak ezeknek a szervezeteknek. Aki nem rendelkezik az adója 1+1 százalékáról, annak a pénze bent marad az államkasszában, és a kormányra bízza a döntést, hogy mi legyen vele.

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter és Vígh László fideszes országgyűlési képviselő a zalaszabari Holnapocska Tábor és Zobori Élménypark új hullámvasútján 2019. április 13-án.
Fotó: Varga György/MTI/MTVA

2020-ban az Országos Mentőszolgálat Alapítványt 231 millióval, a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványt 186 millió forinttal segítették, de 100 millió forint fölötti támogatást kaphat a Bátor Tábor Alapítvány és a Daganatos.hu Alapítvány is, pedig az utóbbiról kiderült, hogy nem is az a tevékenysége, amit a neve sugall, például engedély nélkül pazar panorámájú jógaközpontot építettek. Érdemes óvatosan eljárni, amikor valaki rákeres arra, hogy „adó 1 százalék”, mert felugrik az ado1szazalek.hu is, ami a Daganatos.hu Alapítványé. A szervezet körüli alapítványbirodalom 2,5 milliárd forintot gyűjtött 1 százalékokból, de a pénz jó részét nem daganatos vagy megmentésre váró gyerekekre és rászoruló állatokra költik.

Az Abcúg négy éve írt arról kilenc civil szervezetet megkérdezve, hogy mennyi pénz mire lehet elég: 5000 forintból például lázcsillapítót kaphat három rászoruló gyerek, 50 ezerből fel tudnának szerelni egy tanodát, 500 ezer elég arra, hogy ki lehessen perelni eltitkolt közérdekű iratokat, 5 millióból pedig egy teljes hajléktalanszállót fel lehetne újítani, vagy egy évig lehetne foglalkoztatni egy mozgássérülteket segítő gyógypedagógust. Minél több az 1 százalékos felajánlás, annál nagyobbak a lehetőségek.

Kapcsolódó cikkek

Iványi Gábor szerint utoljára a fasizmus idején próbálták meg a mostanihoz hasonló törvényekkel egy kézben koncentrálni a hatalmat

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség országos megmozdulásokat szervez, miután a NAV több mint 240 millió forinttal terhelte meg a számlájukat.

Horváth Bence
POLITIKA

Ha beteg gyerekekre hivatkozva trükköznének az 1 százalékos adóval, az pont így nézne ki

2,5 milliárd forintot gyűjtött eddig az adók egy százalékából egy alapítványbirodalom. A támogatások jó részét viszont mégsem daganatos vagy megmentésre váró gyerekekre, rászoruló állatokra költik.

Haszán Zoltán
gazdaság

Automatikusan tovább élnek az egyházak javára tett egyszázalékos rendelkezések

Idén csak akkor kell új nyilatkozatot tenni az adónk egyházi egy százalékáról, ha másnak adnánk, mint tavaly.

Király András
gazdaság

Az adózók fele sem ajánlja fel az adója 1+1 százalékát a jó ügyért, de van még rá idő

Persze úgy is dönthet bárki, hogy nem ér ez pár percet, és inkább bent hagy több ezer forintot az államnál, hogy a kormány arra költse, amire vagy akire jónak látja.

Herczeg Márk
gazdaság

Ugyan nem az, amit a neve sugall, de továbbra is nagyon eredményesen gyűjti az 1 százalékokat a Daganatos.hu

A 4. legtöbb felajánlást ők húzták be. Jól jön majd a jógaórákra és az elektroszmogszűrésre.

Haszán Zoltán
gazdaság

Engedély nélkül épített pazar panorámájú jógaközpontot a rákos gyerekek nevében gyűjtött pénzből a Daganatos.hu Alapítvány

Szerintük erre van szükségük a daganatos gyerekeknek, nem anyagi támogatásra. Azt viszont nem tudják, mennyi daganatos gyerek jár a stúdióba, ahonnan időnként késő este olyan hangos zaj szűrködik ki, hogy a lakók nem tudnak elaludni.

Haszán Zoltán
Egészségügy