A Jobbik elnöke, Jakab Péter, aki újabban parlamenti balhékkal hívja fel magára a figyelmet, ma a Parlamentben – már nem először – ficsúroknak nevezte a kormánypárti képviselőket. Kövér László házelnök figyelmeztette, hogy a házszabály értelmében tilos sértegetni a képviselőket, majd mivel Jakab Péter azt mondta, hogy róla is lehet ez a véleménye, Kövér megvonta tőle a szót.
„Egy percig bírta Kövér a szembesítést. Elvtársazni már lehet a fideszes képviselőket, ficsúrnak nevezni azonban nem! Elvette a szót és komoly következményekkel fenyegetett meg” – kommentálta Jakab a történteket, és a videón hallatszik, hogy azt kiáltja Kövérnek: „Vegyen perzsaszőnyegeket, ficsúr!”
Tavaly a Fidesz-KDNP rekordösszegű, 4,4 milliós bírságot szavazott meg Jakabnak.
Mi maradt a magyar parlamentarizmusból? Az ellenzék havonta egyszer egyre durvábbakat szól be a miniszterelnöknek. A kormányoldal pedig már legszívesebben ütné őket.
Kövér László azért veszi el 2 havi fizetését, mert a Jobbik elnöke október 19-én az ülésen megpróbált egy zsák krumplit átadni Orbán Viktornak.