Lady Gagát teherbe is ejtette a zenei producer, aki 19 éves korában megerőszakolta

nők elleni erőszak

Teherbe esett Lady Gaga, amikor 19 éves korában megerőszakolta egy zenei producer, mondta az énekesnő Oprah Winfrey és Harry herceg új Apple TV + sorozatának első részében, a The Me You Can't See-ben, amely a mentális egészség körüli megbélyegzéssel foglalkozik.

„19 éves voltam, és a zeneiparban dolgoztam, amikor egy producer azt mondta nekem: vedd le a ruhádat! Nemet mondtam, és elmentem, de ekkor azt mondták, hogy elégetik az összes zenémet. Nem álltak le, én pedig csak megfagytam, és én ... nem emlékszem” - mondta az énekesnő könnyek között.

Az eset évekkel később pszichés összeomlást okozott Lady Gaga életében, aminek a hatása még 2019-ben is tartott.

„Nem éreztem a saját testemet. Először teljes fájdalom öntött el, aztán zsibbadtam, majd hetekig beteg voltam. Később rájöttem, hogy ez ugyanaz a fájdalom volt, amit akkor éreztem, amikor az, aki megerőszakolt, terhesként kidobott egy sarkon a szüleim házánál, mert hánytam és rosszul voltam. Azért volt, mert bántalmaztak, és hónapokra bezártak egy stúdióba” - mesélte.

Azt is hozzátette, hogy rengeteg vizsgálaton és MRI-n esett át, hogy kiderítsék, mi az oka a fájdalomnak, de most már tudja, hogy ez az erőszak fájdalma volt, mert a teste nem felejtett. Ezeket a testi fájdalmakat és a vizsgálatokat egyébként a Lady Gagáról szóló netflixes dokumentumfilm is bemutatta.

Lady Gaga azt mondta, hogy sosem nevezné meg a támadóját, mert képtelen lenne újra annak az embernek az arcába nézni. (BBC)