Joe Biden amerikai elnök felkérte a hírszerző ügynökségeket, hogy kettőzzék meg az erőfeszítéseiket, hogy kiderüljön, honnan ered a koronavírus. Azt mondta, két forgatókönyv valószínű, „az egyik valószínűbb, mint a másik”, de mindkettőről „kicsi vagy közepes a meggyőződése” a hírszerzésnek.
Azt nem tisztázta, hogy a laboratóriumi eredet vagy az állatokról való átterjedés-e a valószínűbb, de 90 napot adott a hírszerzésnek, hogy döntse el, melyik volt. A vizsgálatba amerikai laborokat is bevonnak majd, illetve megpróbálnak információt szerezni Kínától is.
Anthony Fauci, az amerikai elnök járványügyi főtanácsadója néhány hete egy fórumon azt mondta, „nincs meggyőződve” arról, hogy a Covid-19-et okozó SARS-CoV-2 koronavírus természetesen fejlődött ki, és a vírus eredetének nyílt vizsgálatára szólított fel.
A tudományos közélet egyre inkább hajlik arra, hogy a koronavírus egy laborból szabadulhatott el, legalábbis egyre kevésbé zárná ki, pedig tavaly ilyenkor határozottan állították, hogy természetes eredetű, de az azóta eltelt egy évben sem sikerült meggyőző bizonyítékot találni erre az állításra. (via New York Times)
Tavaly ilyenkor még ennek az ellenkezőjét állították határozottan, ám az azóta eltelt egy évben sem sikerült meggyőző bizonyítékot találni a vírus természetes eredetére. Így már inkább tűnik lehetséges magyarázatnak, hogy a vírus egy laborból szabadult el, és már az sem feltétlenül légből kapott marhaság, hogy mesterségesen hozták létre.
Az amerikai elnök járványügyi tanácsadója támogat minden vizsgálatot azzal kapcsolatban, hogyan szabadult el a vírus Kínában.