„Aláírásommal támogatom, hogy az elmúlt években közpénzen meggazdagodó vállalkozók tevékenységét ki kell vizsgálni, a jogsértő személyeket jogállami eszközökkel el kell számoltatni, valamint olyan szabályozásokat kell bevezetni és betartatni, amelyek megakadályozzák a közpénzek ellopását” - áll a Momentum ívein, amelyekre támogatók aláírásait várják az ország több helyén kihelyezett pultjaiknál.
Ez a legújabb akció illeszkedik Fekete-Győr András miniszterelnök-jelölti kampányába, amelynek fókuszában az elszámoltatás áll. A most bejelentett aláírásgyűjtés kapcsán pontosított is a pártelnök azzal kapcsolatban, hogy mennyi pénzre számít a költségvetésben a NER-közeli vállalkozók vagyonának elvételéből. Szerinte elegendő lenne arra, hogy
„Úgy érezzük, hogy az elmúlt tíz évben megloptak bennünket. Kilopták a szemünket is, és ellopták a jövőnket is, és ez nem maradhat így. Azt érezzük rajtatok, tisztességes magyar embereken, hogy szeretnétek az ellopott közvagyont visszakapni. És szerintünk ez egy jogos igény. Azt érezzük, hogy a magyarok elszámoltatást akarnak, a magyarok felelősségre vonást akarnak és a Momentumban partnerre találtak” - mondta Fekete-Győr András
Az elszámoltatásról korábban a 444 is kérdezte már a pártelnököt, sőt, a Magyar Jeti első adása is erről szólt.
A Momentum közzétette, hogyan bontaná le a Fidesz rendszerét. A kormányváltás után elindítanák „a felcsúti pert”, és megtiltanák, hogy felszálljanak a fideszes oligarchák magánrepülői.
Menekülő oligarchák, elkapott magánrepülők, előzetes letartóztatásba kerülő Mészáros Lőrinc - így képzeli el az ellenzéki győzelem utáni első napokat a Momentum. Magyarország tényleg az EU egyik legkorruptabb országa, de ezzel szembeszállni már egyáltalán nem olyan egyszerű, ahogy egy kampányszlogenből tűnik.