A tavaly szeptemberi bejegyzése utáni négy hónapban 127 millió forint nettó bevételt és 52,8 millió forint adózott eredményt ért el a Várkonyi Andrea többségi tulajdonában lévő cég, a Whitedog Media Kft. - írja a 24 a cég mérlege alapján. A nyereségből Várkonyi Andreának 35 millió 250 ezer forint osztalék jutott a tavalyi év után, míg üzlettársának, Gergely Juditnak 11 millió 750 ezer forint.
A reklámügynökség alapítását követően azzal került a hírekbe, hogy a céget decemberben egy Mészáros Lőrinchez és Vida József TV2-tulajdonoshoz köthető villába jegyezték be. Aztán azzal, hogy a Whitedog Media egyik első ügyfele is a Mészáros-csoport volt, a cégcsoport egyik jótékonysági programját, a High-Tech Suli pályázatot menedzselik.
Várkonyi és Mészáros magánélete is összefonódik: áprilisban derült ki, hogy hamarosan összeházasodnak. A felcsúti milliárdost állítólag megfiatalította a szerelem, és divatosabban öltözik párja kedvéért, közben pedig épül a luxusvillájuk Svábhegyen.
A műsorvezető szerint piaci alapon jutott az irodához.
Az egykori híradós szerint a felkérés megtiszteltetés volt.
A Hot! magazin szerint a felcsúti dollármilliárdos eljegyezte saját tévéjének egykori műsorvezetőjét.
Nem ártana fiatalosan mutatni az esküvői fotókon.
A ház panorámája legalább olyan, mint a Karmelita kolostor teraszáé. 4 szint, 7 szoba + nappali, medence, kerti tó és cseresznyefa burkolatok.