A Nemzeti Népegészségügyi Központ megerősítette a Telexnek, hogy Magyarország és Franciaország válogatottjainak múlt szombati foci-Eb-meccsén egy koronavírus-fertőzött család is a stadionban volt, és miattuk magyar szurkoló is karanténba került.
Az NNK a lapnak azt írta, egy francia család 3 tagja lett beteg, vasárnap kerestek meg egy egészségügyi szolgáltatót, és előbb a gyorstesztjük lett pozitív, majd a Covid-osztályon a PCR-teszt is megerősítette, hogy fertőzöttek. „A járványügyi vizsgálatot, kontaktkutatást a BFKH Népegészségügyi Főosztály munkatársai azonnal megkezdték” – írta az NNK.
Amit még elárultak:
A lapnak egy olvasó jelezte, hogy feltételezhető kontaktszemélyként felhívták, mert a meccsen igazoltan koronavírusos szurkolók közelében ült, és a védettségi igazolvány nélküli kiskorú fiát jövő keddig szóban karanténra kötelezték.
Már a múlt keddi budapesti magyar-portugál Eb-meccs miatt aggódott a szlovák kormány is, mivel portugál és szlovákiai (vélhetően főként felvidéki magyar) nézők is voltak a meccsen, és Portugáliában nemrég megugrott az új fertőzöttek száma. (Telex)