A holland válogatott bejelentette, hogy a csapatkapitányuk, Georginio Wijnaldum különleges karszalaggal vezeti majd ki a csapatát a Puskás Arénába az Eb nyolcaddöntőjében.
A szivárványos One Love felirattal azt akarják üzenni, hogy elítélik a kirekesztés és a diszkrimináció bármilyen formáját, és kiállnak azok mellett, akiket a világ bármely pontján diszkriminálnak. A holland válogatott már korábban elindította a One Love kampányát, aminek a lényege, hogy a különbségek nem számítanak. De a karszalagot kifejezetten Budapesten mutatják majd be.
Az UEFA nem engedélyezte azt, hogy Münchenben szivárványszínű kivilágítást kapjon a stadion a német-magyar meccs idején. A német város vezetése így akart tiltakozni a magyar kormány új, homofób törvénye ellen. (Az UEFA letiltó döntése után több német klub bejelentette, hogy náluk szivárványszínűek lesznek a stadionok szerdán este, a kereszténydemokrata bajor miniszterelnök is sajnálja, hogy nem lehetett kivilágítani a müncheni stadiont.)
Karszalagba ugyanakkor eddig nem kötött bele az UEFA. A németek kapusa, Manuel Neuer a Portugália elleni Eb-meccsen szivárványos kapitányi szalagot viselt, az UEFA megvizsgálta, és úgy döntött, hogy ez nem politika, hanem jó ügyet szolgál, a sokszínűség szimbólumának nyilvánították a karszalagot.
A helyi városvezetés ezzel a gesztussal tervezett tiltakozni a magyar kormány új, homofób törvénye ellen a német-magyar Eb-meccs alatt.
A stadion mellett álló szélkereket is feldíszítik.
Viszont több német stadion is szivárványos megvilágítást kap.