Tovább enyhült a járvány a hétvégén

járvány

Közel 11 ezren kapták meg a hétvégén az első oltásukat, továbbra is elmondható tehát, hogy lassul a vakcinatempó. Az elmúlt héten a napi átlag nem érte el az 5500-at.

Az 5,5 milliós határ elérése miatt a hétvégén számos korlátozást eltöröltek. Mostanra több mint 5 millióan megkapták a második adagot is.

Forrás

Mivel hétvégente már nem közöl adatokat az operatív törzs, a hétfői számokat érdemes az egy héttel korábbival összevetni. Ha így nézzük, minden mutató javuló tendenciát mutat:

  • 65 új fertőzöttet azonosítottak (múlt hétvégén 132-t),
  • 4-en haltak meg (múlt hétvégén 9-en),
  • a teszteken belül a pozitívak aránya 0,4 százalék (múlt hétvégén 0,6 százalék volt).
Forrás

A két és három héttel ezelőtti adatokhoz képest még nagyobb mértékű a javulás. Most 82 fertőzöttet ápolnak kórházban (pénteken még 98-an voltak), közülük 18 embernek van szüksége lélegeztetőgépre.

Forrás

További adatok, grafikonok a 444 járványoldalán.