Meglehetősen komikus, ugyanakkor jól mutatja a kommunikáció-vezérelt járványügyi intézkedéseket, hogy Kásler Miklós kedden bejelenti, szerdán a kormány dönt a harmadik oltásról, csütörtökön a kormányinfón viszont Gulyás Gergely erről semmit sem árul el, mert majd pénteken reggel Orbán Viktor bejelenti, miről döntöttek szerdán.
Ahhoz képest meglepő, hogy két hete Orbán Viktor még azt mondta, egyelőre nem lesz harmadik oltás: „A harmadik oltással azért vagyunk óvatosak, mert nem tudjuk, hogy annak milyen hatása lenne. Itt ismét tízezerszám vannak Magyarországon virológusok, ilyen önkéntesek, akiknek határozott véleménye van ebben a kérdésben, én pedig csak egyetlen dolgot nézek, ez pedig az, hogy a gyógyszergyártó cégek, akik kikísérletezték ezeket a vakcinákat, és akik a legtöbb információval rendelkeznek, vállalják-e a felelősséget azért, hogyha harmadik oltást adunk be, és az eredmény nem kívánatos”.
Ebből lett most péntek reggelre ugyanabban a stúdióban ez: „A vélemények a tekintetben megoszlanak, hogy kell-e harmadik oltás, vagy sem. Ha jól látom, a WHO is ma hajnalban egy ilyen bizonytalanságot sugalló közleményt tett közé. A magyar kormány úgy gondolja, hogy olyan véleményt nem ismerünk, ami szerint ártana. A vita az arról szól, hogy mennyire hasznos. Tehát félni nem kell a harmadik oltástól. És ha nem kell tőle félni, az emberek biztonságérzetét pedig növeli, ha megkapják, akkor miért zárnák el őket ettől a lehetőségtől?”
Kedden Kásler Miklós még azt mondta, hogy a kormányülésen a harmadik oltásról „nagyon pontos döntés lesz, vakcinatípusokra lebontva”. Szerinte egyébként a harmadik oltásnak másmilyennek kellene lennie, mint az első kettőnek, hat hónap után adná, és elsőként a 60 felettieknek. Ebből lett ugye végül Orbán bejelentésében a 4 hónap, oltási rend sincs, Orbán pedig egyáltalán nem beszélt a vakcinatípusokról, illetve azok keveréséről.
(Az már tényleg teljesen mellékszál, hogy Orbán szerint mi oltunk először harmadik oltással, de ez nem igaz. Két hete például éppen abban a stúdióban hangzott el, hogy Törökországban és Oroszországban is elkezdik a harmadik kört, és van több más ország is, ahol már van erre lehetőség.)
A harmadik oltás azoknak mindenképpen jól jön, akiknek a szervezetében nem mértek antitestet. A Fővárosi Önkormányzat ingyenes vizsgálatain a kínai Sinopharm például rosszul szerepelt, a - nem reprezentatív - első eredmények alapján az ezzel oltott 60 év felettiek majdnem negyedénél nem mutattak ki kellő mennyiségű ellenanyagot.
Erre kontrázott rá a SOTE, hogy náluk viszont sok olyan embernél is kimutatták az ellenanyagot, akik máshol negatívra teszteltek.
Falus András immunológus a maga részéről a Fővárosi Önkormányzat vizsgálatát tartja pontosabbnak, és szerinte szakmai hiba volt a 60 év felettiek kínai vakcinával oltása.
Az MTA szintén immunológus főtitkár-helyettese, Erdei Anna is arra hívta fel a figyelmet, hogy a kínai gyártó is csak 59 éven aluliaknak ajánlotta ezt a vakcinát, mivel idősebbek esetében nem végeztek vizsgálatokat. Erdei Anna szerint akinek nincs ellenanyag a szervezetben, annak nincs védettsége sem. Ezért mRNS-vakcinával újra kell oltani őket.
A kormány viszont a SOTE vizsgálatát lobogtatja, ami szerintük azt bizonyítja, hogy minden itthon használt vakcina nagyon nagy százalékban megvéd a súlyos betegségtől. Gulyás Gergely a kormányinfón felelőtlennek nevezte az MTA főtitkár-helyettes nyilatkozatát.
Ugyanakkor egyelőre semmit sem lehet tudni a kormány nagy, átfogó vakcinahatékonysági vizsgálatáról. Annak első eredményeit május végére ígérte Kásler, Gulyás csütörtökön azt mondta, hogy ő még nem látta ezt az anyagot. Vagyis a harmadik oltásról is úgy döntöttek, hogy ez az anyag még nem készült el.
Nagy kérdés, hogy a harmadik oltás elég lesz-e azoknak, akiknél nem kimutatható az antitest. Mégpedig azért, mert nem lehet tudni, hogy náluk ez emlékeztetőoltásként vagy első oltásként működik-e. Ha az utóbbi, akkor a delta variáns ellen akár kevés is lehet, szakértők szerint ugyanis mindkét dózis kell ellene.
Kínában egyébként egy BioNTech-kel közösen fejlesztett mRNS-vakcinát tesztelnek, amit ismétlő oltásnak szánnak. Thaiföldön pedig az Astrazenecával mixelik a kínai Sinovac vakcinát, javítsák a hatékonyságát. Egyéb kísérletekről itt írt bővebben a Qubit.
A kormány eldöntötte azt is, hogy az egészségügyben kötelező lesz a védőoltás a koronavírus ellen. Ezt meglépte Franciaország is.
A Magyar Orvosi Kamara szerint ez jó ötlet, de Nagy Marcel, a szervezet főtitkárának magánvéleménye szerint más munkakörökben is szükség lenne rá. Szerinte a mostani, 57 százalékos átoltottsági arány arra lehet elég, hogy lelassítsa a vírus terjedést, és a következő hullám ne terhelje meg annyira az egészségügyet, mint a harmadik.
Egyelőre ötlettelennek tűnik a kormány, hogy mivel tudnák felpörgetni a megrekedt oltási programot, hárommillióan vannak, akik kaphatnának oltást, de nem jelentkeznek érte. Közben a kormány is kész tényként kezelni, hogy itthon is lesz 4. hullám. Orbán annyit tett, hogy újra bemondta, hogy majd felkeresik egyesével azokat az időseket, akik még nincsenek beoltva. És azért szerinte még vannak előnyei a védettségi kártyának, mert bulizni csak azzal lehet menni. (Való igaz, hogy a szórakozóhelyeken jól érzi magát a delta, és a focimeccsek is kedveznek a terjedésének.)
A nyugat-európai országok sorra előznek minket első oltottságban, már csak Ausztria és Franciaország van mögöttünk, de jövő hétre ők is előzni fognak. (Nyugat-keleti különbség Magyarországon belül is van, mint az a 444 által megkért adatokból ki kiderült.)
Közben az új fertőzöttek száma nálunk is elkezdett emelkedni, 20 százalékkal nőtt a regisztrált covidosok száma a múlt héthez képest.
Ez még messze van az olyan berobbanástól, mint amilyen Hollandiában történt, és ami miatt elnézést is kért a holland miniszterelnök, mert túl korai volt a lazítás. Izraelben magas átoltottságnál is nőni kezdett az új fertőzöttek száma, az új betegek fele két vakcinát is kapott már. Ugyanakkor az ő esetükben jóval enyhébbek a tünetek. Ott is kapnak harmadik dózist azok, akiknek gyenge az immunrendszerük. Ausztriában szintén a delta miatt végül nem lépték meg az új lazításokat, Görögországban csak a koronavírus ellen beoltott emberek mehetnek be az éttermek zárt tereibe és a kulturális rendezvényekre, ezzel akarják az oltakozásra rávenni az embereket. Szlovénia pedig a beutazási szabályokon szigorít. Közben Dél-Koreában betiltják a túl gyors zenéket a konditermekben, és a futópadok sem pöröghetnek 6 km/óránál gyorsabban. Az egészségügyi hatóságok szerint ezzel megelőzhető, hogy az emberek lihegni kezdjenek vagy szétfröcsköljék az izzadságukat.
Orbán Viktortól a közrádió riportere ezt kérdezte ma:
Néhány európai ország éppen szigorít, például Spanyolország, hiszen ott már gyakorlatilag megérkezett a negyedik hullám. Milyen intézkedésekkel tervezik kivédeni azt, hogy a nyaralásból hazatérők ne indítsanak itthon is egy újabb járványhullámot, mint ahogy tavaly sajnos megtörtént?
OV: Semmilyen intézkedést nem hoztunk egyelőre a beutazások korlátozását illetően. Azt javasoljuk minden magyarnak, de ez csak egy javaslat, nem tudjuk előírni, hogy csak azok utazzanak külföldre nyaralni, akik mind a két oltást megkapták. Különben haza fogják hozni a fertőzést.
Egyben azt is bejelentette, hogy az egészségügyi dolgozók számára kötelezővé teszik a koronavírus elleni oltást.
Kásler Miklós szerint szerdán dönthet a kormány arról, hogy kell-e harmadik dózis, és ha igen, milyen típusú vakcinák után.
De ez a mérés sem reprezentatív. Olyat elvileg a kormány csinál, május végére ígérték az eredményeket, de még mindig nem hozták nyilvánosságra.
Úgy látja, a Fővárosi Önkormányzat ellenanyagszint-vizsgálata megbízhatóbb a Semmelweis Egyetem mérésénél.
Az MTA főtitkárhelyettese szerint akiről kiderül, hogy nincs a szervezetében vírusneutralizáló antitest, azt újra kellene oltani mRNS-alapú Pfizer vagy Moderna vakcinával.
A miniszter felelőtlennek nevezte az MTA immunológus szakértőjének nyilatkozatát, és fenntartásokkal fogadja a KSH-felmérését is az oltási hajlandóságról. Szerinte szabadság van, azért akadt meg az oltási program.
A Európai Gyógyszerügynökség közleményben figyelmeztet, hogy a teljes beoltottság segít hamarabb megszüntetni a védettségi réseket és elejét venni további variánsok megjelenésének.
Nem teljesen elégedettek az elölt vírust tartalmazó vakcinákkal.
Veszélyesnek tartja a találomra összemixelt vakcinakoktélokat a WHO vezető tudósa. Csakhogy az egyes vakcinák közötti váltás sok szakértő szerint nemhogy biztonságos, de hatékonyabb is lehet, mint két dózis ugyanazon cég termékéből. Az biztos, hogy nem mindegy, ki mit kever mivel.
A delta variáns terjedése miatt fel kell pörgetni az oltási kampányt.
Mire elég a mostani oltottsági arány? Hogyan lehetne meggyőzni azokat, akik még nem adatták be a vakcinát? Mit kapjon harmadik oltásnak az, akinek két adag után nincs antitestje?
Több mint 500 százalékos a növekedés, de kevés a súlyos beteg, és nagyon alacsony a halálozás.
Angliában és Olaszországban is megugrott a fertőzöttek száma, az infektológusok szerint pedig legalábbis részben az Európa-bajnokság tehető felelőssé. A kór leginkább a fiatal férfiak között terjed, egy infektológus szerint nem ártana, ha azok, akik közösségben drukkolnak, maszkot hordanának.
Müller Cecília hivatala azt mondta, nincsenek meg az adatok, aztán kiderült, hogy Gulyás miniszter már látta őket. Végül tőle kaptuk meg a megyei oltottsági arányokat.
Két hét után be kellett zárni a szórakozóhelyeket, mert megugrott a fertőzöttek száma.
Az elmúlt napokban jelentősen emelkedett az új koronavírusos megbetegedések száma.
Azt még nem döntötte el a kormány, hogy a teljes lakosságra kiterjesztik-e a harmadik oltás lehetőségét.
Emellett kötelezővé teszik az oltást az egészségügyi dolgozók és az idősápolásban dolgozók számára.
Már ott is terjed a delta variáns.
A futópadokon is 6 km/óra lesz a legnagyobb sebesség, hogy ne lihegjenek annyira az emberek.