A tavalyi norvég-magyar megállapodás értelmében a kormánytól független szervezetnek kell szétosztania a Norvégiából és az Európai Gazdasági Térségből érkező civil támogatásokat.
A december 21-én kötött egyezség szerint hét hónap alatt kell kiválasztani a lebonyolítót, a határidő megengedően számítva is szerda éjfélkor jár le, egyelőre mégsem hirdettek győztest.
A norvég kormány a 24.hu-nak azt írta, még a hét elején is tárgyaltak, és csak a hét második felében lesz eredmény. A Miniszterelnökség nem válaszolt a lapnak. A legjobb pályázatot ugyan a donorok választják ki, de a magyar kormánynak egyetértési joga van.
Biztosan tudni, hogy pályázott az Ökotárs Alapítvány és a Magyar Vöröskereszt, valamint a Magyar Hang szerint a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat is. A korábbi ciklusokban az Ökotárs vezette konzorcium látta el ezt a feladatot, majd 2014-ben a kormány szabálytalanságokkal és politikai motivációval vádolta őket.
Később sem az ügyészség, sem a NAV nem talált semmiféle, a kormány által felhozott szabálytalanságot. Időközben a Norvégia által felkért független könyvvizsgálók is arra jutottak, hogy az Ökotárs remek munkát végzett. A TASZ éveken át tartó pereskedése kellett ahhoz, hogy kiderüljön, személyesen Orbán Viktor rendelte el a civil szervezetekkel szembeni hatósági fellépést. Az Ökotárs azóta megkapta a Miniszterelnökség kitüntetését.
A pályázatokon összesen 77 milliárd forint érkezik Magyarországra, ennek nagyjából 10 százaléka jut civil szervezeteknek.
Nehezen fogadtuk el a 214 millió eurót, de elvileg sikerült megállapodni. A civil támogatások sorsáról egy független alapkezelőnek kell majd döntenie, különben a teljes támogatás ugrik.
Első körben nem sikerült megállapodni a kormánynak a donorországokkal.
Azaz teljesen törvényesen működtek a Norvég Civil Támogatási Alaptól Magyarországra érkező pénzek elosztásában érintett civil szervezetek.
Szemben azzal, amit a kormány állít.
A TASZ éveken át pereskedett, hogy megtudják, ki utasította a KEHI-t a nyomozásra. Most kiderült.
A házkutatások után pár évvel a kitüntetést Móra Veronika vehette át. A Miniszterelnökség főosztályvezetője méltatta a civil program sikereit is.