„Talán ez a legaljasabb része annak a kampánynak, amelyet Magyarország ellen folytatnak, hiszen olyan embereket nyernek meg, akik nem tudnak semmit. Honnan tudná egy Forma 1-es pilóta, hogyan élnek a magyarok, milyen következetesen védi az alkotmány és a magyar kormány a családok és gyermekek jogait?” - kérdezte Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Kossuth rádióban.
A hétvégi magyar nagydíj előtt két világbajnok versenyző, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel is bírálta a Fidesz és a Jobbik által megszavazott homofóbtörvényt. Kovács szerint megszólalásaik példázzák, „hogyan működik ez a hálózat”: ha egy tagállam másként gondolkodik, mint „a nemzetközi mainstream elvárná, beszélő fejeket szólaltatnak meg, akikre figyel a laikus közvélemény”.
A törvény - ami kezdetben a gyermekekkel szemben elkövetett bűncselekmények szigorúbb szankcionálását célozta, de az utolsó pillanatban telepakolták LMBTQ-ellenes módosítókkal - tiltja a homoszexualitás népszerűsítését az iskolákban, bár a kormány nem tudta megmondani, mit ért pontosan népszerűsítés alatt. A törvény szerint 18 év alattiak számára elérhető műsorokban, reklámokban megjeleníteni sem szabad a homoszexualitást vagy a transzneműséget.
Kovács ismét arról beszélt, hogy az Európai Bizottság a törvény miatt nem hagyta jóvá a kormány helyreállítási tervét. A magyarázatot már kormányhatározatba is foglalták, de Brüsszel valójában azt szeretné, hogy a kormány hajtson végre igazságügyi reformot, és adjon megfelelő garanciákat arra, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal által feltárt korrupciós ügyeket megfelelően kivizsgálják a nemzeti hatóságok. A Bizottság javaslata szerint a tárgyalásokat szeptember 30-ig meghosszabbítják, hasonlóan hat másik tagállamhoz. (via MTI)
A magyar nagydíj előtt fontosnak tartotta elmondani, hogy az LMBTQ-közösségnek nagyobb szüksége van a támogatásunkra, mint valaha.
A Forma-1-es pilóta nem érti, miért nem lehet hagyni élni az embereket.
Hiába kérdeztük percekig Gulyás Gergelyt, mit jelent a homoszexualitás népszerűsítése. Azt mondta, úgyis mindenki érti, végül odáig jutott: „Ennyire vagyok képes.”
Miközben itthon zajlik a szabadságharc, Brüsszelnek jeleztük, hogy készek vagyunk konstruktív módon együttműködni.