Tálib offenzíva: Mazar-i-Sarif is elesett

külföld

Teljesen összeomlani látszik az afgán központi kormány hadereje. A katonák szombaton lényegében ellenállás nélkül adták fel az észak-afganisztáni Mazar-i-Sarif-t, a negyedik legnagyobb afgán várost, miután az iszlám fundamentalista tálib felkelők többirányú támadást indítottak.

A város eleste azt jelenti, hogy egész Észak-Afganisztán a talibán ellenőrzés alá kerül. Az AP beszámolója szerint először a nemzeti hadsereg erői dezertáltak, mire a kormánypárti milíciák és a többi ilyen-olyan csapat is azonnal szétszéledt.

Tálib harcosok Herat utcáin
Fotó: -/AFP

Afzal Hadid, a helyi tartományi tanács vezetője szerint a városközponton kívül vannak még szórványos összecsapások, de a katonák hátrahagyták felszerelésüket és az üzbég határ felé menekültek. A helyiek megerősítették, hogy a tálibok szinte egyetlen puskalövés nélkül elfoglalták a várost, autókkal és motorokkal vonulnak fel a városközpontban, és a levegőbe lövöldözve ünnepelnek.

Szalima Mazari - egy Mazar-i-Sarif kevés női kerületi vezetője közül - azt mondta, hogy a nőknek nem lesz többé helyük. Ellehetetlenülnek, még a városokban is, és mostantól az otthonuk lesz a börtönük. Arról, hogy mi vár az emberekre és különösen a nőkre a tálibok uralma alatt, itt olvashatnak.

A kabuli kormányzat bő egy hét alatt kiszorult a a tartományok többségéből. Szombaton a tálibok Kunár és Paktika tartomány székhelyét is elfoglalták, és Kabul közvetlen közelébe jutottak. Így már 22 tartományi székhely van a kezükön az ország 34 tartományából, az ország területének több mint kétharmadát már ők ellenőrzik. (MTI)

Kapcsolódó cikkek