Elmenekült az afgán elnök

külföld

Asraf Gháni afgán elnök elhagyta az országot, és Tádzsikisztán irányába távozott - jelentette a Reuters egy magas rangú belügyi tisztségviselőre hivatkozva. A tálibok közölték a hírügynökséggel, hogy próbálják kideríteni az elnök tartózkodási helyét.

Az afganisztáni tálib lázadók vasárnap délelőtt kezdtek el minden irányból betörni Kabulba. A nap folyamán korábban azt közölték, hogy a békés hatalomátvétel lehetőségeiről tárgyalnak, a tálibok egyik szóvivője szerint a harcosok a város szélén készenlétben várják a tárgyalások eredményét.

Úgy tűnik, az iszlamista felkelők igyekeznek fenntartani a nyugati sajtó felé azt a látszatot, hogy az 1996-tól 2001-iog az országot szinte középkori módszerekkel, brutális erőszakkal uraló elődeikhez képest modernebbek, konszolidáltabbak. Egy másik szóvivő a BBC-nek azt mondta, hogy védeni fogják a nők jogait és minden szabadságot megadnak az újságíróknak és a diplomatáknak.

„Biztosítunk mindenkit, főlek Kabul lakosait, hogy minden tulajdonuk és az életük is biztonságban van”

– monta a lapnak Suhail Shaheen. Úgy gondolja, hogy a hatalomátvétel napokon belül megtörténik. (Reuters)

Kapcsolódó cikkek