„Ki a fene akar majd lejönni egy betontömbbe?” – Tihany partmenti erdejéért tüntettek

balaton
  • Szombaton több százan gyűltek össze a tihanyi rév mellett, hogy a part menti, Kenderföldeknek nevezett zöldterületekre tervezett építkezések ellen demonstráljanak.
  • Az akciót a helyi Révbe Érünk Egyesület szervezte.
  • A helybéliék és a rendszeresen itt nyaralók szerint az óriási lakópark és szálloda építése évekre élhetetlenné tenné a környéket, és az új épületek örökre megváltoztatnák Tihany látképét és hangulatát.
  • A demonstrálók szerint a zöldfelületeket meg kell óvni, a fakivágásokat meg kell akadályozni, a helyi élővilágot pedig meg kell védeni.
  • Az egyesület azt szeretné elérni, hogy minimum két évre építési moratóriumot hirdessenek, hogy újra lehessen gondolni a helyi építési szabályzatot és a terveket.
  • Az önkormányzat eddig nem igazán kommunikált a tervezett beruházásokról, de amikor híre ment, hogy felvonulást szerveznek, a polgármester videóüzenetben próbálta elmagyarázni, hogy nem is úgy vannak a dolgok, ahogy azt a civilek mondják.
  • A demonstráción megjelent az a két helyi független képviselő, aki nemmel szavazott a beruházásokra. Tósoki Imre polgármester természetesen nem tűnt föl.
  • A Balatonról szól a 444 nyomtatott magazinja, a MAKRO 4. száma. Címe: Kié a Balaton?
  • Rendeld meg a 4. MAKRO-t a 444 webshopjából vagy válaszd az előfizetési opciók közül a "Belső Kör"-t, és elküldjük neked ajándékba!